Bőven! Amilyen szétesett lett a végére az egész... úgy érzem, nagyobbat markoltak, mint amekkorát fogtak. Miért, abban mennyi ráció van, hogy Isten - akár Chuck az, akár nem, tegyük fel, prófétaként a végbeszédben a lényegre tapintott - legyilkoltatja kedves fiát, Gábrielt, megnyomorgatja Mihályt és Lucifert, legyilkoltat ezen felül egy valag angyalt és démont, nem mellesleg több tízezer embert - hogy egy testvérpárt próbára tegyen? Nulla. Pláne annak függvényében, hogy már Gábriel is képes volt egész valóságokat teremteni, tehát még akkor másznak ki legkönnyebben a buliból, ha Kripkéék (obbocsánat, már nem Kripkéék, ugye) azt mondják, hogy Isten valóban próbára tette őket, de ez csak az ő saját kis valóságuk volt, ahogy a "trükkös"-Gabriel esetében is történt.
Mindegy, messzire vezetne a következetlenségek megkavarása, amik még csak azzal sem magyarázhatóak, hogy ez "a sorozat mitológiája." Ígyis, úgyis szar lesz egy szar befejezésből kijönni.
Sajnálom, tényleg; egyszerűen, nekem nem "hiteles" önmagán belül sem így már, valahogy. Amíg "Wendigokra vadásztak", kurvajó volt, mert ott tényleg hihető volt, logikus, ha az állat megdöglik a tűztől, akkor megdöglött a tűztől és kész. Slussz.