Magyar Labdarúgó Szövetség és a Liga topikja
-
#467
Attól tartok, Te nem olvasod el végig, amit írok.
Harmadszor írom le, hogy NEM a klubedzőnek kell menni a kapitányhoz, hanem a kapitánynak a klubedzőkhöz, ez mindenhol így van a világon. A szövetségi kapitány edzéseket látogat, és ő keresi a kapcsolatot a klubedzőkkel, nem pedig fordítva.
Ezért mondtam azt, hogy a magyar edző nem fog tanácsot kérni a kapitánytól, ha úgy érzi, hogy az semmi másban nem partner (azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy edzőként meccs közben olyan hibákat vét, amiért egy német edzősuliból páros lábbal rúgnák ki...). Sajnos éppen Matthäus az, aki fennhordja az orrát, és nem áll le konzultálni a magyar edzőkkel. Lehet így is dolgozni, csak nem érdemes, mert ebből így nem lesz jó válogatott.
Tehát: vitán felül áll, hogy Matthäus játékosként profi volt, de ez már egy másik szakma, ahol még semmit nem tett le az asztalra, úgyhogy lehetne egy kicsit visszafogottabb.
És amíg képtelen együtt dolgozni másokkal, ahogy egy kapitánynak kell, nem is lesz itt jó válogatott. Én többek közt ezért mondom azt, hogy menjen.