• Gerygrey
    #10
    A tökéletes másolásvédelem eléréséhez minden analóg technológiát meg kellene semmisíteni, hiszen amíg léteznek ilyen eszközök, minden másolható.

    Ha belegondoltok, a hallás is felfogható úgy, mint egy analóg másolat készítése. A megoldás: csecsemőkorban egy implant a hallószervek helyére minden egyes földlakónak, mely kiszűri a kódolt anyagokat amiket így egyszerűen nem hallunk meg. Bár gondolom ezt a rendszert is fel lehet törni, gondolom jóval kevesebben vállalkoznak majd egy fülműtétre csak azért, hogy hallhassák a másolt zenét. Ez lesz a szép új digitális jogvédett világ, amelyben külön fizetni kell majd azért is, hogy egyáltalán halljunk. Addig is éljen a P2P, a zenekiadók pedig sz*pják le a nagy szőrös digitális harci lóf*aszt.

    Az a zenész, aki csupán profithajhászás céljából írja műveit, az az én szememben nem művész, és nem érdemli meg hogy a média által lebutított nép etesse őt. Inkább menjen el péknek, a kenyeret még nem lehet letölteni.