BlackRose#6
Na azért... előre is megmondanám, hogy nem igen kedvelem az Oracle-t, az MS SQL Server 2000 és főleg a 2005-ős amely bétaval már jóideje foglalkozom nekem sokkal jobban tetszik (habár elismerem az Oracle-nak is van egynéhány erőss pontja, de sikerét főleg piacelsőbségének köszönheti), az IBM DB2-vel is pozitívabb tapasztalataim vannak, és ezért Windowson MS SQL Servert, Linuxon pedig IBM DB2 szoktam ajánlani (persze Linux esetében sokszor a mySQL is megfelel, de azért ez még nem az a súlycsoport, habár be kell vallani komoly lépésekkel fejlődik). Na de itt nem erről van szó, hanem arról, hogy minden öszetett szoftverben vannak hibák, biztonsági rések stb. ez egyszerűen elkerülhetetlen dolog, és ezért én nem szidnám az Oracle-t, ugyanis drága termékük pozitiv ROI-val rendelkezik, és ezért megéri a pénzét, és persze nagyon sok mission critical adatbázis is kifogástalanul (relatív) működik rajta. De ha igaz a fenti állítás, miszerint az Oracle nem fordít elegendő figyelmet ezek a hibák kezelésére, ez nem más mint az ügyfél becsülésének hiánya, ugyanis szerintem minden valamirevaló cég kötelessége kellene, hogy legyen, hogy ezeket az elkerölhetetlen hibákat a feltárásuk után rövid időn belül kezelje, és ha az Oracle ezt nem teszi, akkor ennek következményei is lesznek, és kell is, hogy legyenek, elvégre a szabad piacon az ügyfelek azokat a beszállítókat választják amelyek megbecsülik őket és pénzükért maximális szolgáltatást, nyújtanak. Az IBM és az MS erre elég komolyan odafigyel... na mégegyszer, nincs hibátlan tökéletes szoftver, bár nem olyan amely néhány millió sorból áll... pont.