Minden a reikiről, a kézrátételes gyógyításról
  • remark #159
    A körülmények teljes ignorálása mellett, kizárólag belső "jelenségek" vizsgálatával nem lehet teljes életet élni. Még mindig nem értem hogyan gondolod hogy külön lehet választani az egyént az egyént magába foglaló külvilágtól. A kettő egyébként is EGY. Egy rendszert alkot, ugyanazon törvényszerűségek érvényesek rá, ugyanazokból az építőkövekből épül fel stb.

    Szerintem se az nem jár jó úton aki kizárólag külső okokat emleget fel, de az sem aki kizárólag belső okokat. A kettő együtt létezik csak, mindegyiket külön-külön is, és a kettő kapcsolatában is vizsgálni kell.
    Ez igaz az orvostudományra is, de igazából mindenre.

    Azt írtam hogy a kulcs az egyén kezében van. De ez nem jelenti azt hogy annyiban kimerül az egyén felelőssége hogy a belső világát rendbe tegye. Egy élő világban, egy közösségben élünk, így nem fordulhatunk el attól. De mindennek (gyógyításnak, civilizációépítésnek stb.) a kezdete az egyén, mert az egyén mást nem tud a külvilágra projektálni mint amivel önmaga már rendelkezik. Ha rendezetlenség, betegség, meg nem értés, harag, félelem uralja az egyént, akkor külsőségekben sem tud ennél többet megvalósítani. Az nem elég, hogy eljátssza a békét, nyugalmat, harmóniát, egészségességet, bizalmat, bölcsességet. Ha eljátssza, akkor az nem az, és ez a hamisság a legkülönfélébb formákban tör a felszínre megmutatván a rendszer valódi mivoltát.

    Én ezt az álláspontot képviselem az NWO fórumon is. Úgyhogy nem vezet sok jóra, ha általánosítasz. A belső világunkat is és a külső világot is érdemes megvizsgálni. Pl. csak azért mert részletesen kitárgyaljuk a bankrendszert, én nem azon az állásponton vagyok, hogy elsődleges feladatunk ennek a rendszernek a megváltoztatása. Elsődlegesen magunkat kell felkészítenünk, képesnek tennünk arra hogy a valósággal harmóniában élve, kiteljesedve, egyénként és együtt a közösségként is a bennünk rejlő potenciált minél teljesebben kihasználhatjuk (nem azért mert mindezt "muszáj", hanem más okokból). Ha ez megvan, akkor úgyis megoldást találunk a bankrendszer problémáira is. De most a bankrendszert behelyettesítheted az orvostudománnyal is, a képlet ugyanaz.
    Tehát csak azért mert rámutatunk okokra, nem egyértelmű hogy ezzel azt is meghatároztuk hogy mi legyen a következő lépés.
    Mikor rámutatok a napra, hogy annyira égeti már a vállamat hogy szinte lángol, akkor ezzel talán meghatároztam a megoldást is? Ami megoldás mi lenne? Hogy szedjük le a napot az égről? Ugye hogy nem.