Nagyon nem szeretek olyan emberek nézeteiről vitázni, akik nincsenek jelen (és a tudományban nem standardizálódott valamilyen "hivatalos" értelmezés), ugyanis ilyenkor parttalanul folyhat a vita arról, hogy mit hogyan is érthetett az a bizonyos harmadik személy.
Ezért inkább azt javaslom, írj le egy konkrét helyzetet, vagy problémát, és azt, hogy _Te_ hogyan értetted meg (akár a 3. személy, akár bárki más véleménye, vagy saját gondolkodásod révén), és akkor arról érdemben eszmét cserélhetünk!
"Ezt megfogalmaznád kicsit máshogy is? Azaz, szerinted mit kárhoztatnak?"
Előző üzenetem Neked is szántam.
"Miért is nem igaz?"
Mert pl. a ferromágnesség, a szuperfolyékonyság, vagy a szupravezetés is mind makroszkopikusak és mégis kvantumosak. Olyan természeti törvény tehát NINCS, hogy csak az viselkedhet kvantumosan, ami pici.
"Elfelejtettem ugyanis, hogy a gyorsulás és a gravitáció fizikai szempontból egy rendszert képez (pedig tanultam, csakhát én bölcsész vagyok)."
Ez az ekvivalencia csak lokálisan és nem forgó vonatkoztatási rendszerekre igaz tökéletesen. Amikor forgás is van, illetve nagyobb távolságok, arra az esetre még nem látunk teljesen tisztán. Félő, hogy arra nem is igaz az általános relativitáselmélet a mai formájában - de egyelőre nem tudunk jobbat (én legalábbis (:-).).
"A regény szempontjából ennek nincs jelentősége, hiszen csak arra voltam kíváncsi, hogy egy feltételezhető csillagközi utazás milyen távolságot érhet el, illetve hány generáció hal ki közben a Földön."
A leírtak szerint tehát az trükkös helyzet van, hogy egy majdnem c-vel haladó űrhajó legénysége borzasztó nagy távolságokra eljuthat (ha nem ütközik össze valamivel és hasonlók), de közben a Földön és a megcélzott másik égitesten roppant sok generáció elpusztulhat. Ez alapvetően EGYIRÁNYÚVÁ teszi a lehetséges kommunikációt. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy ez feltétlenül buta is lenne, ugyanis pl. az idegsejtek közötti kommunikáció is egyirányú! (Az ingerület a dendriteken csakis befelé, az 1 db axonon pedig csakis kifelé terjed) - nem is túl nagy sebességgel. (Az idegsejtek a számukra bejövő információt feldolgozzák, majd a szerintük helyes eredményt továbbítják.)
"Sose értettem, hogyha mondjuk a világegyetem fénysebességgel (a sebesség fogalmával van bajom) tágul, vajon a szélén lévő csillag tud-e "előre" irányba fényt kibocsátani, illetve a "hátra" küldött fény nem áll-e egyhelyben."
Einstein ugyan "kihajította az éter fogalmát az ablakon", de nekünk azért nem kell ennyire elhamarkodni a dolgot. Ha tudomásul vesszük, hogy az elektromágneses hullámok hordozó közege nem egy közönséges mechanikai anyag, akkor azért nagyon sokmindent megérthetünk a segítségével.
Vegyük pl. a következőt: egy adott közegben terjedő hullám terjedési sebessége függhet pl. a frekvenciától, és bizonyosan függ a közeg tulajdonságaitól, de GARANTÁLTAN NEM FÜGG A FORRÁS SEBESSÉGÉTŐL. Mégpedig azért nem, mert a hullám terjedése nem a távolhatáson, hanem a KÖZELHATÁSON alapul, vagyis mindig csak a közvetlen környezet számít. Miután a fényforrás "átadta" a fényt a fény hordozó közegnek (gyakorlatilag azonnal), már nem számít a forrás sebessége. A hullám sebességét a hullámnak és a közegnek a kölcsönhatása szabja meg. Ezért egy gyorsan mozgó forrás is okozhat lassú hullámot, és egy lassan mozgó forrás is gyorsan terjedő hullámot. A forrás sebességének mindössze abban lesz hatása, hogy mondjuk egy közeledő forrásból kiinduló hullámoknak egyre rövidebb, egy távolodóból meg egyre hosszabb utakat kell megtenniük, és ez lerövidíti, illetve megnyújtja az észlelhető periódusidőt (ez a Doppler-effektus).
Amikor egy fényhullám eredőben előre megy, akkor egyébként NEM csak előre megy a fény, hiszen a hullámfront minden pontjából indulnak ki elemi hullámok, éspedig minden irányban, tehát még HÁTRAFELÉ is, és ha vákuumban vagyunk, akkor c sebességgel. Azonban az interferencia révén a legtöbb hullám kioltódik, és csak az eredő (előre menő) hullám marad látható. Egy majd' fénysebességgel haladó űrhajó is c sebességgel tud hátrafelé információt küldeni, csak éppen a Doppler-effektus miatt erősen lecsökkent frekvencián.
Táguló Univerzum:
Sokféle tágulást lehet elképzelni/feltételezni. Mindenesetre, ha adott 2 pont között a tágulás révén gyorsabban nő a návolság, mint c, akkor még a fény révén sem észlhetik egymást a megfigyelők ezekből a pontokból (a relativitáselmélet szerint másféle kölcsönhatással sem), tehát olyan ez a helyzet, mintha elszigetelt Univerzumokban lennének.
Ellenben, ha adott 2 hely távolodása az Univerzum tágulása miatt nem gyorsabb mint c, akkor idővel észlelni fogják egymás hatását.
Ha mondjuk az történt, hogy kezdetben az Univerzum (egy azóta megszűnt) hatás révén 0 méretűről 15 milliárd fényév méretűre nőtt (egyetlen szempillantás alat!), majd ezután létrejött a szokásosan ismert anyag és bekapcsolódtak az általunk ismert, legfeljebb c sebességgel terjedő kölcsönhatások, akkor azt látnánk, hogy ahogy telik az idő, egyre távolabbra látunk (mintha most is nőne az Univerzum), és egyre több anyag fejti ki a hatását (pl. tömegvonzást is).
" amikor az anyag addig gyorsul, hogy eléri a maximális sebességet, fénnyé válik. (?)"
Elég nehezen értelmezhető kérdés, mert jelenleg úgy látjuk, hogy NEM érheti el c-t. (A nem vákuumbeli fénysebességet igen.) Az egyébként igaz, hogy pl. egy erősen felgyorsított elektron fölös kinetikus energiáját nagyon könnyű fénnyé konvertálni. A szinktrotronokban pl. akár néhány GeV energiára is gyorsíthatják, a nyugalmi tömegének sok ezerszeresére(!) (az elektron nyugalmi tömege durván 0.5 Mev). Amikor ez ilyen elektronokat mágneses téren vezetik keresztül, az elektronok eltérülnek benne, és tisztára úgy látszik, mintha a fotonok már nem lennének képesek követni ezt a kanyart, ugyanis abban az irányban lép ki az ultraibolya/röntgen fény, amerre az elektronnyaláb akkor ment volna, ha nincs mágneses tér, vagyis egyenesen! (Egyébként az emberiség legerősebb folyamatos működésű ultraibolya/röntgen fényforrásairól van szó...)