DcsabaS#241
Egy tudós ember, pl. elméleti fizikus is hátat fordíthat a tudománynak, vagy akár meg is bolondulhat, de szerencsére ez nem túl jellemző. Én inkább azt látom túl gyakorinak (személyes ízlésem szerint), hogy olyan emberek aggatják magukra és egymásra pl. az "elméleti fizikus" titulust, akiknek a képzettsége, és a tudása nincs meg hozzá.
A megfelelő előképzettségű embert az különbözteti meg a többitől, hogy ismeri szakmájának azon a buktatóit, ahol az intelligens de tájékozatlan elme félresiklana, valamint ismeri azon legfőbb elméleti és gyakorlati eljárásokat is, amelyekkel el tudjuk hárítani (vagy legalább kezelni) az előbbi problémákat. Na most ha valaki pl. csak középiskolában tanult fizikát, akkor az jó eséllyel nem is tanult fizikát(!), hiszen a differenciál- és integrálszámítás, illetve a differenciálegyenletek - hallomásom szerint - jelenleg nincsenek benne a törzsanyagban, márpedig az újabb kori fizikához Newtonnak pont azért kellett ezeket a matematikai módszereket kiagyalnia, mert nélküle nem lehet a fizikát jól megérteni és művelni.
Ha valaki felső fokon is tanult fizikát, az már joggal gondolhatná, hogy tényleg tanult fizikát, de az az igazság, hogy ha nem kimondottan fizikus szakon, akkor csak a jó száz évvel ezelőtti fejleményekig, a többiről csak élménybeszámolót kapott (ha egyáltalán kapott). (A lóhalálában és ripsz-ropsz leadott anyag pedig csak a félreértések tömegéhez vezethet.)
Természetesen a megfelelő előképzettség hiánya senkit sem akadályoz meg abban, hogy valamely vélt, vagy valós problémán gondolkozzon. Sokszor találkozom olyan emberekkel (az ilyen fórumokon is), akikből szerintem jó fizikus lehetett volna, ha nem csak felnőtt fejjel kezd el gondolkodni bizonyos típusú problémákon. Így viszont elég reménytelen helyzetben van.
Na de vissza az áltudósokra. Ha valaki tudós is lehetne (mert megvan a megfelelő képzettsége és tudása), és mégis áltudományos módszerekkel operál, az valószínűleg a könnyű és olcsó sikerek által motivált, egyszóval a jellemével van valami bibi. Sajnos előfordul az ilyesmi, de a többség azért távolról sem ilyen. (Hanem olyan, hogy évekig küzd szívósan egy-egy problémával, miközben pl. az anyagi megbecsültsége szégyenletes, teátrális sikereket pedig még a családjában sem arat, nemhogy a TV-ben.)
Szám szerint a legtöbb áltudós alighanem olyan, hogy gyermek korában érdekelte a tudomány, de valamiért nem foglalkozhatott vele (pl. a szülei elküldték jogásznak), később aztán visszatért az eredeti érdeklődéséhez, de immár hézagos ismeretekkel és gondolkodással, majd erre épült rá a "tudományos sikeresség" türelmetlen vágya.
Az elméleti fizikát az átlagnál valószínűleg tényleg több áltudós célozza meg, minthogy könnyebben bizonyulhat a tudásuk a tudós műveléshez elégtelennek, ugyanakkor (és éppen ezért) nagyobb is a becsülete a kívülállók előtt.
Amúgy az elméleti fizika nem áltudomány (:-), hanem kísérleti fizikával együtt alkotják a fizikát, olyan szétválaszthatatlan kapcsolatban, mint egy lap 2 oldala. Akár elméletibb, akár kísérletibb beállítottságú egy fizikus, akkor is kell értenie e két oldal kapcsolatát. Hiszen a kísérletekhez az elméleti következtetésekből merítünk ötletet, az elméleti hipotéziseket pedig csak kísérletileg tudjuk megerősíteni, vagy cáfolni. Szóval pont az a fizika lényege, hogy HOGYAN KAPCSOLHATÓK ÖSSZE ELMÉLETEINK ÉS TAPASZTALATAINK. Ahhoz hasonlíthatnám, mint amikor általános iskola alsó tagozatában találkozunk az ún. szöveges feladatokkal. A számtani alapműveleteket már tudjuk, és a szövegben előforduló jelenségeket, eseményeket is, ezért a tulajdonképpeni probléma az, hogy hogyan tudjuk lefordítani az eseményeket képletekre, egyenletekre, majd pedig a matematikai eredményeket vissza, a valóságra vonatkozó következtetésekre. Ez az oda-vissza fordítás, ha tetszik transzformáció a fizikai gondolkodás lényege. Az a gondolkodásbeli habitus, hogy a vonatkoztatási rendszer ügyes megválasztásával megoldhatunk problémákat. Hogy többféle, akár ellentmondónak látszó nézőpontok is lehetségesek.
Nem véletlen, hogy viszonylag sok fizikus foglalkozik (számítógépes) nyelvészettel. Az oda-vissza fordítás képessége ott is döntő jelentőségű. És persze fordítani csak az tud jól, aki ismeri mindkét nyelvet, amelyek között fordítani szeretne. (Főleg azt, amelyre.)