szivar#56
Jó, hogy sokan ilyen részletesen ismerik a fúzió erőműben való hasznosítás technikai részleteit :).
Ez az erőmű több okból is biztonságosabb mint az atomerőművek.
Először is a létrejövő radioaktív izotópok felezési ideje is nagyságrendekkel kevesebb mint az atomerőműveknél. Feltéve ha ezek az instabil gázatomok valami csoda folytán 'kikerülnék' a fúziót. Ezekután már akár a légkörbe is ki lehetne egendni őket, szinte mindenféle egészségügyi kockázat nélkül.
Másodszor az erőmű megszaladásától a működési elve folytán nem kell tartani. Dijjóhéjban csak annyi hogy az adott gázt (deutérium, trícium, 3He) egy erős mágneses mezővel egy 'szálba' sajtolják. Ettől lazán bemelegszik a cucc, és eléri azt a hőfokot amitnél elindulhat a szálban a fúzió. Ha megszűnik a mágneses tér, akkor a plazmaszál egyszerűen szétoszlik és lehűlik. Ezzel a lendülettel meg is szűnik a fúzió.
Azt hogy mivel fogják működtetni? Mint lentebb említették, a legalkalmasabb anyag a hélium 3-as izotópja. Ennek a 'gyulladási' hőfoka a legalacsonyabb. Viszont nem olcsó :). Sőt marha drága, amit a ritkaságának és 'kitermelésének' nehézsége az oka. A trícium sem igazán sűrűn fordul elő a természetben, és a sugárzásának köszönhetően nem kifejezett életbiztosítás vele dolgozni. Marad a deutérium, ami viszonylag olcsón előállítható, illetve bőségesen előfordul a természetben.