• Sheva
    #187
    Alighanem a villarreali El Madrigalban rendezik a szerdai nap legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapását, a 'sárga tengeralattjáró'-nak becézett hazai alakulat, és a magyar bajnokot búcsúztató Manchetser United összecsapását. A kisváros - a spanyol élvonal csapatai között nincs olyan, amelyik kevesebb lélekszámú településen székelne - futballcsapata harmadikként zárt a tavalyi kiírásban, ráadásul erősödött is a nyáron, így nagy reményekkel vág neki európai kalandjának. A kontinentális porondon egyébként elég rutintalan az együttes, hiszen mindössze negyedszer próbál szerencsét ezen a terepen. A vendég vörösökről az ellenkezője mondható el, a Ferguson-legénység nemzetközi trófeagyűjteménye sem szegényes, és a mostani lesz 217-ik nemzetközi kupamérkőzése. Az összecsapásnak külön pikantériát kölcsönöz, hogy a Villarreal idén már elbánt egy brit csapattal, ráadásul nem is akárhogyan: a selejtezők harmadik körében kettős győzelemmel búcsúztatta az Evertont. A statisztika egyébként is hazai győzelmet sejtet: a Villarreal mérlege hibátlan angol együttesek ellen - az Everton elleni mérkőzéseken kívül egy Middlesborough elleni győzelmet számlál -, ellenben az United nem szerepel valami fényesen Ibériában. Ezidáig 15 mérkőzést játszott spanyol földön, ebből mindössze egyszer nyert, ötször játszott döntetlent, kilencszer viszont kikapott.

    A sárgamezesek gyatrán kezdték a bajnoki idényt, hiszen a nyitófordulóban kikaptak az Oasasuna otthonában, majd hazai pályán játszottak döntetlent a Sevillával. Biztató lehet ugyanakkor, hogy utóbbi mérkőzésen már jobban muzsikált a gárda, és megszerezte idei első bajnoki találatát az argentin csatárcsillag, Figueroa. A vendégvédelemnek minden bizonnyal lesz is munkája bőven, hiszen a hazai offenzíváért a Riquelme, Sorín, Forlán, Figueroa dél-amerikai négyesfogat felel majd. A vörösök remek szezonkezdeten vannak túl, hiszen úgy a nemzetközi porondon, mint a honi pontvadászatban, remekül teljesítenek. Ez még akkor is igaz, ha a hétvégén elhullajtották első pontjaikat, ikszelve a városi rivális City ellen.

    A hazaiaknál Riquelme kisebb sérülése keltett riadalmat, míg a vendégeknél biztosan hiányzik majd egy ász: Keane el sem utazik Spanyolországba. Ott lesz ellenben az édesapja halála miatt szabadságot kapó Cristiano Ronaldo, a vörösök idén talán legjobban teljesítő játékosa.

    A D-csoport másik találkozóját a lisszaboni Luz-stadionban rendezik, ahol a csoport két, gyengébbnek tartott együttese lép pályára: a helyi Benfica ellenfele a francia Lille lesz. A Koeman-gárda klubtörténeti rekordot döntött rossz bajnoki rajtjával, ráadásul a hétvégi főpróbán kikapott a városi rivális Sportingtól. A Lille valamivel jobban kezdett a honi pontvadászatban - hat mérkőzésből csak egyet veszített -, az európai premier előtti utolsó mérkőzésén pedig idegenben győzte le a Metz együttesét.


    Bajnokok Ligája
    - csoportkör, 1. forduló, 1. játéknap

    2005. szeptember 14.
    D-csoport

    Villarreal-Manchester United, 20:45
    Villarreal, El Madrigal. Vezeti: Kim Milton Nielsen (dán)
    Várható kezdőcsapatok:
    Villarreal: Viera - Kromkamp, Alvarez, Gonzalo, Arruabarrena - Senna, Tacchinardi vagy Josico, Riquelme, Sorín - Forlán, Figueroa
    Manchester United: Van der Sar - O'Shea, Ferdinand, Silvestre, Heinze - Fletcher, Smith, Scholes - Rooney, Park vagy Giggs - Van Nistelrooy.

    Benfica-Lille, 20:45
    Lisszabon, Luz-stadion. Vezeti: Temmink (holland)
    Várható kezdőcsapatok:
    Benfica: Moreira - Anderson, Luisao, Ricardo Rocha - Joao Pereira, Karagunisz, Fernandes, Nélson - Nuno Gomes, Miccoli, Simao
    Lille: Sylva - Plestan, Schmitz, Tafforeau, Debuchy, Bodmer, Makoun, Lichtsteiner, Odemwingie, Chalmé, Acsimovics
    forrás: sportforum.hu