-
Skaloz #43 A szovjetek a második vh alatt építettek is repülő tengeralattjárót. Ha valakit érdekel:
Genagyij Petrov:
A repülő-tengeralattjáró
Az 1930-as évek közepén a Szovjetunióban megkezdték egy erős haditengerészeti flotta létrehozását, ami sorhajók, repülőgép-hordozók és más, különböző osztályú hadihajók építését igényelte. Ez teljesen új, a megszokottól eltérő technikai és taktikai megoldások megjelenését segítette elő. Többek között javasolták egy olyan szerkezet létrehozását, ami a tengeralattjáró és a repülőgép tulajdonságait ötvözi.
1934-ben a Dzerzsinszkij nevét viselő Haditengerészeti Kutató Intézet hallgatója, B. P. Usakov bemutatta a repülő-tengeralattjáró vázlattervét, amit a későbbiekben néhány variációban kidolgoztak a szerkezet elemei terheléseinek és állékonyságának maghatározásához.
1936 áprilisában Szurin I. osztályú kapitány értékelésében rámutatott, hogy Usakov elképzelése érdekes és feltétlen megvalósításra érdemes. Néhány hónap múlva, júliusban, a repülő-tengeralattjáró vázlattervét megvizsgálta a Haditechnikai Tudományos-kutató Bizottság (HTKB), és teljes egészében pozitív véleményt alkotott róla, három kiegészítő ponttal, amiből az egyik így hangzott: „A terv kidolgozását folytatni kell, hogy a szükséges számítások és laboratóriumi kísérletek elvégzésével eldönthető legyen megvalósításának realitása...” Az okmány aláírói között volt a HTKB vezetője, Grigajtisz I. osztályú kapitány – hadmérnök és a Hadieszközök taktikája tanszék vezetője, Goncsarov professzor, II. osztályú hajórajparancsnok.
1937-ben a repülő-tengeralattjáró témáját felvették a HTKB „C” részlegének tervébe, de átvizsgálása után, ahogy azokra az időkre igen jellemző volt, törölték. A terv további kidolgozásának munkáit a „C” részleg mérnöke, B. P. Usakov I. osztályú haditechnikus végezte, munkaidőn kívül.
1938. január 10-én a HTKB második részlegében megtartották a repülő-tengeralattjáró a szerző által előkészített vázlatainak és alapvető taktikai-technikai jellemzőinek az átvizsgálását.
Mit is tartalmazott a terv?
A repülő-tengeralattjáró feladata az ellenség hajóinak megsemmisítése a nyílt tengeren és a tengeri bázisok aknamezőkkel és úszózárakkal védett vizein. A repülő-tengeralattjáró kis vízalatti sebessége és rövid vízalatti tartózkodási ideje nem jelentett akadályt, mivel nem találva célt a megadott négyzetben (tevékenységi körzetben) a tengeralattjáró maga is meg tudta találni az ellenséget. Levegőből megállapítva annak helyzetét, a tengeralattjáró a horizonton kívül – hogy csökkentse az idő előtti felfedezés esélyét – vízre szállt, a hajó útjában lemerült, és a cél megjelenéséig stabil helyzetben a mélyben maradt, nem pazarolva az energiát felesleges manőverekre.
Az ellenség helyzetének megengedhető eltérése esetén a repülő-tengeralattjáró megközelítette azt, ellenkező esetben hagyta, hogy eltávolodjon a horizonton túlra, felemelkedett, felszállt, és új támadáshoz készült.
A cél ismételt megtámadásának lehetősége a „vízalatti-levegő” torpedóhordozó egyik lényeges előnyének számított a hagyományos tengeralattjárókhoz képest. Különösen hatásos kellett legyen a repülő-tengeralattjárók csoportos tevékenysége, mivel elméletileg három ilyen eszköz az ellenség útvonalán tíz mérföld széles akadályt képezhetett. A repülő-tengeralattjáró képes volt sötétben behatolni az ellenség kikötőibe, lemerülni, és napközben megfigyelni a titkos útvonalakat, és kedvező esetben támadni.
A repülő-tengeralattjáró szerkezetében hat különálló rekeszt terveztek, ebből háromban az AM-34 típusú, egyenként 1000 Le-s repülőgép motorok helyezkedtek el. A motorokat sűrítőkkel is felszerelték, ami lehetővé tette repülés közben a teljesítmény fokozását 1200 Le-ig. A negyedik rekesz a háromfős személyzet elhelyezésére szolgált. Innen történt a hajó vezetése vízalatti helyzetben. Az ötödik rekeszben volt az akkumulátor telep, a hatodikban – a hajócsavar 10 Le-s villanymotorja.
A repülő-tengeralattjáró szilárd köpenye 1,4 m átmérőjű, szegecselt, 6 mm-es vastagságú, dúralumínium henger volt. A szilárd köpeny rekeszei mellett a tengeralattjáró „nedves” rendszerű pilótakabinnal is fel volt szerelve, ami víz alá merüléskor vízzel telt meg, ekkor a repülési műszereket egy speciális üregbe süllyesztették.
A szárnyak és a farok vezérsíkjainak borítását acélból tervezték elkészíteni, az úszótalpakat dúralumíniumból. A szerkezet ezen elemeit nem voltak megnövelt külső nyomásra tervezve, mivel merüléskor a vízátfolyó nyílásokon keresztül maguktól megteltek tengervízzel. A benzin üzemanyag és a kenőolaj speciális gumitartályokban a centroplánban voltak tárolva. Merüléskor a repülőgép motorok hűtővíz rendszerének csővezetékei lezáródtak, ami megakadályozta a külső víz nyomása okozta megrongálódásukat. A hajótest korrózióvédelmére a külhéj festése és lakkozása szolgált. A torpedókat a szárnyak alatt elhelyezett speciális tartókra függesztették. A tervezett hasznos teher a teljes felszállótömeg 44%-a volt, ami a nehéz típusú gépek számára szokványosnak minősült.
A merülés négy etapból állt: a motorterek lezárása, a radiátorok átkapcsolása, a vezérlés átkapcsolása vízalatti rezsimbe és a személyzet átvonulása a kabinból a lakóhelyiségbe (központi irányító állásba).
A repülő-tengeralattjáró repülő-taktikai jellemzői:
Személyzet 3 fő
Felszálló tömeg 15000 kg
Repülési sebesség 100 csomó/~200 km/ó
Hatótáv 800 km
Repülési magasság 2500 m
Repülőgép motorok száma és típusa 3xAM-34
Repülőüzemi teljesítmény 3x1200Le
Megengedett hullámzás:
felszálláskor/leszálláskor és merüléskor 4-5 ball
Vízalatti sebesség 2-3 csomó
Merülési mélység 45 m
Hatótáv vízalatti üzemben 5-6 mph
Víz alatt tartózkodás ideje 48 óra
Hajócsavar motorjának teljesítménye 10 Le
Lemerülés ideje 1,5 perc
Felmerülés ideje 1,8 perc
Fegyverzet:
18 hüvelykes torpedó 2 db
iker-gépfegyver 2 db
Megjelent a www.submarine.id.ru honlapon
A cikket én fordítottam oroszból.