105e4pi.png\"








  • gabber_saviola
    #24934
    Hát ez jó kérdés, inkább felvezetem, azután majd eldöntitek, hogy melyik lehetőség a jobb.


    Kezdjük a sztorit az ezredfordulónál, mikor is a római Sensi megvásárolta az akkor a Serie C2-ben vitézkedő klubunkat, úgy hogy, ha Ő akkor nem jön, talán mostanra már nem is lenne futball a Barberában. Ám azonban akkor hamar kiderült, hogy Sensi csak egy második csapatnak akart minket (a római elitklub mellett), és ekkor jött Zampa, aki a kezdeti fellángolás (na jó, megígérte, hogy feljuttat minket az első osztályba) után - első négy év - hamar elfogyott a lendület és beálltunk a Serie A-s középmezőnyébe, ahonnan már nincs kiút. Nincs kiút, mert jelen állás szerint van vagy 6 olyan Olasz "mamut klub", akikkel hosszútávon nem tudjuk felvenni a versenyt.

    Szóval most lehet választani, vagy jó nekünk ez a középmezőny .... vagy pedig behódolunk az araboknak és ...

    Ha Zampa marad, akkor marad minden a régiben. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy nekem ez a jelenlegi helyzet nem tetszik - mivel én nem szkudettóban mérem a csapat iránti szeretetemet -, csak a vak is látja, hogy Zampával ennyire vagyunk képesek.

    Ha jönnek az arabok, akkor Ők pénzt hoznának - jó sokat-, amivel már versenybe szállhatunk a "mamut" csapatokkal szemben. Szerencsére Olaszországban nincsenek Barcák meg Realok és jelenleg - mondjuk ki - az olasz foci sem olyan, mint 10 éve, ezért most "relatíve" könnyebb lenne 1-2-3 ... stb. szkudettó megszerzése ill. a stabil BL szereplés is.

    Harmadik - számomra legelképzelhetetlenebb - variáció pedig az lenne, ha Zampa marad és mellé jönnének az arabok. Zampának maradna pár százalék a klubból, de ahogyan Őt ismerem, nem tudna csendben maradni, és még a végén csúnyán "jönnénk ki" az egészből.

    Szóval, ha "nagyobbak" akarunk lenni, akkor elkerülhetetlen az arabosítás, csak az a kérdés, hogy ezt ki akarja és ki nem.


    (bocsi, ha tele van hibákkal a mondókám, tudom összecsaptam, de ez most kijött belőlem és gyorsan le akartam írni)