#9766
Igazából szép nagy távolságra vannak konfigolva a távcsöves fegyverek a játékban.
Vegyük pl a dragunovot. Szórakoztam vele egy kicsit. leszedtem a SP/MP multi utility practice fieldet (amiben taxival ki lehet utazni a varosi gyakorlótérre a helikopőterekhez vagy épp a lőtérre ahol kék célpontok vannak)
Nos ott elővettem egy dragunovot és teszteltem kicsit. Közelről (azaz a lőtér végéből kicsit fölé ment a lövés mint ahova céloztam. Majd elszaladtam a bunker tetejére ott már egy 1,5 miliméterrel a szálkereszt alá kellett célozni.
Majd kimentem a rádiótoronyhoz (onnan látszanak még a hátsó célpontok akkor már bőven lehetett lőni a skála szerint.)
Az igazi gond inkább a távolságok felmérésével van. Azaz jó lenne tudni, hogy milyen messzire lövök. (gondolom lehetne scriptelni egy távcsövet mely alkalmas távolságmérésre így egy sniperteamben lenne értelme a 2 usernek hisz egyik spottol, távolságot mér és véd, a másik pedig céloz és lő)
Na szóval semmi gon nincs ezzel:) egyébként tudtommal a red Dot irányzik az M4-eken szarul van beállítva. kéészült erre is egy mod azt hiszem és az újabb fegyvermodokban is azt használják.