• [NST]Cifu
    #794
    Pedig bizony kemény három napig játszottam vele a kijövetele után (majd sikoltva futottam el tőle az olyan dolgok miatt, minthogy fél tárnyi MP5 találat után a célpont továbbrohan, egy CS-ben elmegy ez, de abban már régen hozzászoktam ehhez).
    De még 64 játékos pályán sem láttam soha olyat, hogy 20 jármű és 60 játékos v. AI (alapból ellentét, lévén csak 64 karakter lehet a pályán) legyen egyszerre a képernyőmőn.

    Az OFP (és az ArmA) éppen abban ver egyelőre mindenkit, hogy ekkora játékteret és szabadságot kínál. E téren nincs ellenfele, legfeljebb a FarCry vagy a Joint Ops.

    Szó se róla, az OFP-nek sok hibája volt/van, melyek egy része valószinüleg az ArmA-ban is benne lesz (még nem láttam videót az épületharcról, az régi nagy hibája volt eddig, de lehetne említeni a repülőgépek fizikáját, ami azonban még így is veri a BF-ét), de a taktikai játékok terén továbbra sincs versenyképes kihívója. Teszem hozzá sajnos, mert azért elkelne lassan egy.