#24119
Elhiheted, hogy nem én találom ki ezeket a faszságokat. Nekem már az is elég lenne, ha MŰKÖDNE ez a szar, de sajnos nem. Most jelenleg ott tartunk, hogy kb 6. küldetés, és nem lehet menteni koopban. Eddig simán működött, most már nem. Elmenti, ott is a mentés, de visszatölteni nem lehet, mindig a pálya elejére basz be.
Innentől nekem felejtős, majd még néha megpróbálom, vagy esetleg majd úgy, hogy nem én vagyok a szerver, de ez kurvára felbaszta az agyam.
Nem fogom minden elbaszott küldi után fél órákat autózni, meg tízperceket beszélgetni, ehhez nekem túl rövid az életem.
Ha csak annyira lenne darabos meg bugos, mint a Flashpoint volt, akkor azon túl tudnám magam tenni, de ez már túlzás. Asszem nem lenne az nagy elvárás, hogy legalább a játék keretei működjenek, de úgy látom, BI-nek még ez is nehezére esett. Minek csinálnak úgy, mintha lenne benne coop kampány, ha nem működik?