A remény rabjai
-
#61
Én csak azt az egyetlen dolgot cáfoltam, hogy kezdetben a pénz lenyúlása miatt kellett volna a másik személyazonosság. Ez későbbtől játszott közre. Ez a film nem sci-fi, tehát ő sem tudhatta, hogy mi lesz 10, vagy 15 év múlva. Mivel nem látott a jövőbe. Minthogy azt sem tudta, hogy majd találkozni fog egy olyan rabbal, aki tudja az igazat az ártatlanságáról. Sőt azt sem tudhatta, hogy nem-e hal meg a börtönben valamilyen betegségben, vagy a verésektől amit a nővérektől kapott. Nem cáfolom, hogy az eltűnésre kellett neki a személyazonosság. De minden részlettel, vagy azzal, hogy mit fog tenni 10 év múlva, még egyáltalán nem volt tisztában, csak volt egy terve. Nyilván az időközben történt események is alakították, módosították a tervét.
Nagyobb vonalakban lehet érteni, mit miért tett, de mivel ez csak egy film, nem derül ki minden apró részletben, hogy mivel mi volt pontosan a célja. Lehet következtetni, ki így gondolja, ki úgy. De a rendező nem igyekszik mindenre pontos választ adni. Mert tudja, hogy erre ott van a nézők fantáziája. És ez így korrekt.