BiroAndras#156
No, én is megnéztem (aki még nem látta, ne olvassa tovább). Szinkronosan sajnos. Ha egy szóval kellene leírnom, akkor azt mondanám, hogy unalmas volt. Tulajdonképp nem is lett volna rossz, ha nem leeht 100% biztonsággal előre tudni, hogy kivel mikor mi fog történni. Talán, ha sikerült volna 1-2 kevésbbé előrelátható fordulatot becsempészni, és így kicsit elbizonytalanítani a nézőt az események végkifejletét illetően, akkor sokkal jobb lett volna a film.
Aztán a film vége felé Anakin átalakulása és a jedik lemészárolása nagyon el lett kapkodva. Ahhoz képest, hogy ez volt a film lényege, nagyon kevés időt kapott. És nem csak az idő volt kevés, de a megvalósítás is egy kicsit összecsapottnak és erőltetettnek tűnt.
És ismét nem siekrült eltalálni az SW feelinget.
Ezen felül volt egy csomó részlet, ami elég gáz volt, de ezek még elmentek volna.
Ami még nagyon megtörte a film lendületét az két dolog volt:
1. Az nyitó űrcsata. Ennek az lett volna a célja, hogy megfogja a nézőt, és gyorsan beleélje magát a történetbe. Na ez nem jött össze (nálunk legalábbis). Eleve a nyitó képsoron azt láthattuk, hogy egy halom nagy csatahajó egymás hegyén-hátán ÁLL és lövi egymást vizipisztollyal (mert nagy robbanásokat nemigen láttunk). Ezután meg gyakorlatilag semmit nem látunk a csatából, azt sem tudjuk, hogy kinek mennyi hajója van, és hogy hogy is állunk tulajdonképpen. Ehelyett látunk látunk egy hosszú vadászgépes üldözőset, aminek semmi köze a csatához. Utánna meg jönnek a belső helyszínek, és mire azoknak vége, a csata már be is fejeződött. Meg aztán ott volt az a látványos csatahajós lezuhanás. Elfelejtették megmondani, hogy hogy is fékezték le végül. min. 5 mach körül száguldoztak lefelé, aztán hirtelen simán letették egy épp arra tévedő csatahajóra méretezett leszállópályára. De ez csak részlet volt, nem igazán fontos.
2. Amin még kiakadtunk az a köhögős droid volt. Persze végül kiderült, hogy belül szerves a srác, de egészen addig droidnak nevezik, és úgy is nézet ki, szóval nagyon gáz volt (bár lehet, ez hogy csak szakmai ártalom...).
Na, de hogy pozitívumot is írjak, volt pár jelenet, ami a VI. részből ismerős volt, és ez sokat emelt a történet színvonalán.