• Voltan
    #4574
    "A Berserker - komolyan mondom, számomra - ijesztőbb, mint bármilyen más "normális" szörny egyes játékokban "

    Egyetértek. Én is összefostam magam, mikor először találkoztam vele. A második részben nálam eddig nem jelent meg, bár még mindig nem vagyok a végén (nagyon sok a meló mostanság, nem sok erőm van este leülni tovább tolni).
    Mindenesetre nem is hiányolom a Berserkert. Egy kicsit az volt az érzésem az első részben, hogy OK, most már eleget csináltátok ugyanazt, hadd jöjjön egy brutális dög.
    A második rész inkább történet alapú, mint az első. Másképp működik, de ha lehet, még jobb. Persze, szebb, nagyobb, brutálisabb. De míg az első rész single kampánya tényleg nagyrészt az újszerű látványvilágra tette a hangsúlyt (remek volt, persze), addig a 2. rész sokkal összetettebb lett. Olyan az érzésed, mintha tényleg egy kegyetlen sci-fi filmet néznél, és szinte észre sem veszed, hogy ez egy játék. Teljesen beleéltem-élem magam, jobban, mint az első részbe, holott az sem volt akármi.