• [NST]Cifu
    #12
    A USS Cole (Arleigh Burke-osztályú) romboló kikötött Jemenben, hogy üzemanyagot vételezzen (ugyan eredetileg Jemen 'nem biztonságos' besorolást kapott, de az amerikaik megegyeztek a helyi hatóságokkal, hogy az amerikai hadihajók szükség esetén itt tölthessék fel készleteiket, a megegyezés részeként a kikötőben az amerikai tengerészgyalogság felügyelte a biztonságot a hadihajók körül). 2000 Október 12.-én a kikötött hadihajó mellé úszott egy kis méretű motoros hajó, amelyen a szemtanuk két embert láttak, akik valamiféle integetéssel akarták magukra vonni a figyelmet, majd hirtelen, helyi idő szerin 11:18 órakor bekövetkezett a detonáció. A robbanásban a Cole legénysége közül összesen 17-en haltak meg és 37-en sérültek meg. A hajó olyan súlyosan rongálódott meg, hogy képtelen volt önerejéből elhajózni, így egy nagy méretű Norvég teherhajó, a Blue Marlin a fedélzetére vette és visszaszálítta az USA-ba, ahol kijavították a sérüléseit, és 2002-ben újra hadrendbe állították.
    A támadásért az Al-Kaida helyi szervezetétt tették felelőssé, és több, mint egy tucat gyanusítottat itéltek el a támadás kiterveléséért illetve bűnsegédletért.

    [center]
    Az USS Cole a Blue Marlin fedélzetén.