conshilla#8477
Jó ezeket tudni. Szerintem nincs ilyen leszarás, mint amiről te beszélsz. Aki részt vesz a közösségi életben, az előbb utóbb haver lesz, és basicben is, és 2v2-ben is, és bárhol. Akik ott vannak, és részt vesznek, azok tudják. A fansite, azon kívül, hogy egy lehetséges találkozóhely a sok közül, lehetőséget ad szemléletet, trükköket tanulni játékon kívül. Az a több-kevesebb komment, amit az a néhány replay kap (GR.orgon egy jobb replay-hez több tucat kommentet, elemzést írnak) arra jó, hogy tanuljunk, egy-egy cselt, húzást megbeszéljünk - akit érdekel, akit nem, az nem nézi meg.
Nekem és úgy tűnik más normális érzésű embernek is, szokásom, hogy aki aktív, és önként dolgozik egy közösségért, amiben én is benne vagyok (mondjuk azzal, hogy feltesz egy tanulságos replay-t, netán még kommentálja is), azt megköszönöm, elismerem, megdícsérem a magam módján. Ezt lehet seggnyalásnak nézni, nevezni, de lehet köszönetnek is tartani. Ha kapunk valamit, azt ugye megköszönjük. Az a fansite 100x aktívabb, mióta működik, mint akármelyik hazai, ezzel a témával foglalkozó fórum, azért mert ott főleg nem fikázás megy (előfordul persze), hanem kreatív, építő beszélgetés, stream, cikkezés, tapasztalatmegosztás, stb.. Tény, hogy lehetne aktívabb, de egy 7 éves játéknál, csökkenő lelkesedés mellett elég nehéz. Meg ugye azért tenni is kell, hogy működjön valami. Hogy az ott folyó dolgokat valaki láthassa, még be sem kell reggelni.
Wayne és Pred, nos ők tényleg jók, sokat tanultam tőlük. Wayne-nel még basic-eztem is, de 10 perc alatt kipicsázott. Na, béke!