-
Kotomicuki #7135 A Patch-elés és legális multi anyagi okok miatt most nem megoldható részemről, így azt jegelnünk kell még egy darabig. :((
#7125 bekefi7:
Kipróbáltam és noob-ságomhoz igazítottam ezen eljárást:
Röviden: erődpont + tűzoltócsapat lett belőle.
Idáig a Techre gyúrtam és nem volt megfelelő erőm kint a pályán, de most már... - még a végén meg kell követnem Oddball29-t. :D
Tehát a kezdés PG, gránát, PG, PG, PG. Mindenki szalad foglalni, de közeli párokban dolgoznak -> ahol át akar törni az ellen éke, oda csoportosulnak a párok - már némi micro is belefért. A lényeg számomra először csak az ellenfél területfoglalásának megakasztása, lelassítása volt a sajátok megvédése mellett, miközben a Ketten "kalandozott" az ellenfél mögött, amíg tudott. Olyan szakaszokat védtem, ahol 1-1 csapat akár két közelibb pontra is tudott vigyázni (kezdetben), kis mozgás árán - lehetőleg félpályán túl.
Amint vissza kellett vonulni az egyik csapatomnak, már gyártva is lett helyette egy. A feltöltés közben T1 és techelése -> felkészülés BAR +
JEEP fogadására (Létszám+ és AT Gr.). A következő csapatok egyike már a T2-t tudta felhúzni, hiszen "dőlt" a hadianyag közben és már AC is volt, majd az Inf. HT után a hazafutások is megszűntek, mert helyben lett feltöltve mindenki - feltöltődés közben javítottak. Egyre jobban éreztette a hatását, hogy az én csapataim túléltek és közben több XP-t szereztek, mint az ellenfélé. Persze voltak óhatatlanul visszavonulások és terület feladások az elején, de ezek egyre inkább elmaradoztak, amit kezdett dolgozni a fölény.
A Front akkor merevedett meg, amikor már majd minden határpontra jutott Gránátos és az AC-k + Inf. és Muni HT (összesen 1-1 db belőlük), utóbbi 2, mint ellátó/feltöltő, járőröztek kisebb csoportokban és ahol csak feltűnt az ellen a pontok körül, azonnal lecsaptak rá.
Lassú - , mert a biztonságra ügyeltem inkább, ami már hiba egy pro ellen - előrenyomulást követően a számbeli, és mivel nem tudott techelni, így technikai fölényben is lévő csapataim beszorították a bázisára az ellent és a 2 Párduc vezetésével le is lett rohanva az. (Elméletileg gyalogosra páncélost (Ranger<>Hetzer, az 'egylövés-gémóver' AC-k helyett), airbone-ra FJ-t (P47<>FlakPz), a HK-ra meg szinte mindegy, hogy milyen doktrínát lépek, ha a harc a Callipo előtt befejeződik - de inkább Pz. Jager itt is a számomra nyerő a Teller/Hetzer/dupla PzS. miatt.)
Tehát azért nem szuperált úgy a PE nálam, mint szerettem volna eddig azt, mert nem állandó agresszív lerohanást hajtottam végre vele - a végén még túl sablonos lesz ez a játék is, ha csak az az 1-1 út áll a frakciók előtt, amire tervezték őket és a "játék" abból áll, hogy ki tudja pontosabban és gyorsabban végrehajtani az adott metódust.