-
#4938
eMagyarország: Előre Erdélyért!
Hazánk hadserege támadásba lendült, átléptük a román gúnyhatár és jelenleg is harcolunk Erdély megszállóival. A hadművelet célja Románia eltörlése, Magyarország szempontjából pedig egyértelműen Erdély hazatérésének kivívása.
Ma reggel 9 óra előtt néhány perccel csapataink megkezdték az előrenyomulást Romániában, a Kőrösök partjainál ütköztünk nagyobb ellenállásba, itt folyik éppen nagy csata. Ha itt megállítana Románia azzal elbukna egész hadjáratunk, ez a támadás olyan, mint a II. világháborúban az Ardenneki áttörés. Ha ez sikerül, azzal megtörhetjük ellenfelünket és egy hídfőbázist alakíthatunk ki, országunk területét növelhetjük, mely egyelőre még csak hadi célokat szolgálna, de később szerves részévé válhat Magyarországnak, a magyar gazdaságnak.
Romániát csatlósai segítik a harcokban, országunk szövetségesei pedig más frontokon harcolnak, így egyedül kell szembenéznünk a román-horvát-jenki- lengyel főseregekkel. Ellenségeink beásták magukat, de hazánk hős katonái haladnak előre, lövészároktól lövészárokig harcolnak és szorítják vissza őket a Havasalföldi kifli irányába.
Csakhogy közben a bolgár hadsereg is támadásba lendült, ellentámadásba, hisz Románia néhány hete megtámadta Bulgáriát, de onnan sikerült szövetségünknek kivernie a román haderőket, de most a bolgár hadsereg indult meg, hogy ők is kivegyék a részüket a megsemmisítésre ítélt országból.
Sajnos ez nem a valóság, "csak" egy internetes szoci-stratégiai játék, az erepublik, de én amondó vagyok, hogyha már a valós életben ezt nem tehetjük meg, akkor tegyük meg ebben a játékban és bizonyítsuk be a több ezer fős román játékosgárdának, hogy igenis Magyarország része Erdély.
Regisztrálj most és vegyél részt Erdély visszacsatolásában, majd később segítsd hazánkat, hogy egy esetleges román ellentámadást könnyűszerrel kivédjünk, hogy Erdély ismét Magyarország szerves része legyen.
Regisztrálj ITT és segítsd hazádat!
Tisztelettel:
Quicksilver,
eMagyarország ex-elnöke