bgabor#3353
Én abban a bizonyos elhibázott játékomban, amikor túl korán a luftwaffe doktrína mellett tettem le a garast, pont a kettenkrad cloak abilityje miatt tettem ezt. Azzal terveztem spotolni a mardernak és a MH-nak.
Azóta egyébként újra próbáltam az általad leírtaknak megfelelően, 1vs1 pályán, a PE-vel, egy expert brit ellen. Le is vertem, de nem volt annyira sima ügy.
Az elején jól ment, ahogy mondtad, 4-5 egység PG-vel+IH-val.
Be is szereztem mellé egy Light AT Halftracket.
Minden szépen ment, de aztán jött a stuartokkal.
A stuart lenyomta a ATHT-t, a PG-ket meg alaposan megtizedelték a britnek a telepített aknavetősbunkerei.
Úgyhogy végül előszedtem két hetzert, ők a gyalogsággal+IH-val együttműködve már ütősek voltak, és le tudtam nyomni a britet.
Viszont a ATHT megfelelő kezelését még mindig nem vágom. Egy lövése kemény 20%-ot vitt le a stuart hpjából. Gondolom durvább tankokkal (Cromwell,Sherman, és még akkor a nehézfiúkról még nem is beszéltünk) szemben még gyengébben vitézkedik.
Ezak alapján feltételezem hogy az ATHT ereje a két spéci képességeiben rejlik. Jól gondolom?