• hooah
    #37870
    Janával még repültünk párat aminek lényege az IVC beállítása volt. Ment is rendesen a host és a kliens csak nem lehetett hallani egymást azon keresztül feltehetőleg a mikrofon miatt.

    Miután jegeltük a témát felszálltunk még egy TE küldetésbe ahol a célpont egy korai előrejelző állomás volt. Szépen kötelékben haladtunk húszezer méteren majd Jana levált, hogy elintézze az állomásnál lévő SA-2-est.
    Magnum majd később követte a párja de egyik sem talált, ekkor rámentem én is az én rakétáimmal addig Jana a Mk84esekkel próbálta aminek a kilövőállások és a kiszolgálók látták kárát. Közben elment az egyik HARMom ami mellément, remélem azért mert közben párszor kikapcsolta a radart az üteg. Mivel HAD on nem láttam a célt módváltás és a 2 rakétám már eltalálta. Megmaradt fékernyős Mk84eseimmel rárepültem még egyszer az eredeti célpontra, de épp oldás előtt eltalált a csöves légvédelem amiből katapultálás lett a vége.
    Bár a missiont succesre értékelte a rendszer a kilőtt ütegek és radar miatt.