Mi a kedvenc könyved?
-
#24
1965-öt mutattak a naptárak,
amikor Gabriel, az író, Mercedes, a feleség,
és a gyerekek nyaralni indultak Acapulcóba.
Éppen kiértek a sztrádára, amikor a férj, az akkor már tizenöt éve írással foglalkozó, ám inkább csak újságíróként, jó tollú riporterként ismert Garcia Marquez leállította az autót.
Ott, az autó volánjánál világosodott meg előtte egy történet.
Egy történet, és az is, hogy miként akarja elmesélni.
Úgy, ahogyan a nagyanyja mesélte hosszú órákon át az ő történeteit, a családi legendákat.
Csodákat és hétköznapokat, mágiát és babonát, halált és szerelmeket sorakoztatva egymás után a legkézenfekvőbb természetességgel. Visszafordultak, zálogba adták a néhány hónapja vásárolt autót, hogy hat hónapig,
amíg a mű megírása tart, megélhessenek belőle.
A pénz elfogyott, a hat hónapból másfél év lett, de a regény elkészült. Adott hitelt a hentes, a zöldséges, a háztulajdonos.
Mercedes, a feleség küldte el postán a kéziratot a Sudamericana Kiadónak. Az író előző könyveiből ezer példány körül tudtak eladni, most a kiadó úgy számolt, hogy öt, vagy akár nyolcezer kötetet is megvesznek majd az olvasók.
Aztán az első kiadás mindössze két hét alatt fogyott el egyetlen városban, Buenos Airesben. Megszületett a huszadik századi irodalom egyik legnagyobb hatású regénye, a Száz év magány. Lenyűgöző családtörténet, a fékevesztett szerelmek és az elviselhetetlen magány költészete, az emberiség mítosza,
a vágyak és az ösztönök tobzódása, mágikus realizmus,
a civilizáció históriája…
Efféle, és hasonló meghatározásokkal illették már számtalanszor az elragadtatott olvasók e regényt.
Valóban: a Száz év magányban megunhatatlanul és kimeríthetetlenül keveredik irónia és erotika, mágia és babona,
halál és élet. A generációk sorát kormányzó családanya, Ursula Iguarán alakja éppúgy a regényen túlnövő jelképpé lett, mint a szeretetlenség magányába süllyedő Aurelianó Buendia ezredes figurája. Igen, Gabriel Garcia Marquez zseniális műve alighanem a világ irodalmának egyik legismertebb és leginkább szeretett könyve.
A megjelenése óta eltelt közel ötven év alatt lefordították szinte minden szóba jöhető nyelvre, s ma már azt is tudjuk,
hogy a Száz év magány óta íródó irodalom,
sőt, a modern művészet is más volna e regény nélkül.
Igaz, Garcia Marquez meglehetős szkepszissel viszonyul ehhez
az életét felkavaró, elsöprő sikerhez.
„Nagyon veszélyesnek tartom, hogy fölfedezzem, hogy mi az oka, hogy egy könyvet, amelyet csak néhány barátomra gondolva írtam, úgy vesznek a világon mindenütt, mint a forró virslit.”- mondja egy önéletrajzi vallomásában.
Csakhogy, tegyük hozzá, szerencsére, minden mű a megszületése után már a saját életét éli. Lehet az író számára (Hemingway szavaival) „halott oroszlán”, s lehet ugyanakkor a dél-amerikai irodalom megismertetője a nagyvilágban, immár nemzedékek számára az egyik legfontosabb könyv.
Öröm, életfilozófia, útmutató és tanító. Garcia Marquez egyébként maga is élénken érdeklődik a társművészetek,
például a film iránt, és saját bevallása szerint valósággal látja
a hőseit. Mégis, aligha lehet véletlen, hogy zseniális művei
a filmvásznon fakóbbak lettek, mint a könyvlapokon.
E remekművek anyaga ugyanis a nyelv, a mondatok...