Chris#6316
Nem a játékosok összeférhetetlenségével van a baj, hanem azzal, hogy abszolút arra vannak ösztönözve, hogy ne is beszéljenek egymással. Abból kell kiindulni, hogy az embertömeg birka és csakis azt fogja csinálni, ami számára a legkényelmesebb és leghasznosabb. Régen egy party megszervezéséhez embereket kellett keresni, beszélni kellett velük, utazni kellett az instance bejáratához, stb., de most, két gombot lenyomsz és már mehetsz is előre a lootért, még köszönni sem kell, nem beszélve arról, hogy ezek sokkal könnyebbek is lettek, még jobban előremozdítva ezt a folyamatot. Ugyanezek az instancolt pvp meccsek is, bármiféle taktikának a megbeszélése és végrehajtása teljességgel felesleges, mert ha akár veszítesz is, megkapod a győzelem után járó jutalom felét, így meg senki nem vesződik ilyesmivel, megy előre, nyomja a gombot, a nagy számok törvénye alapján meg mindenkinek úgyis kb. azonos idő alatt meglesz a felszerelése.
Ezt kell megérteni a készítőknek, hogy nagy a felelősség az ilyen rendszerek kitalálásában, mert ahogy már korábban is kérdeztem, ha ezzel megelégednek sokan, akkor miért kellene nekik többet adni?