-
Shion #55440 Én nem vagyok mérvadó, mivel 1993-ban tettem le a jogsimat, elsőre ment minden. Igaz, nekem is volt egy kis malőr, mert a legelső alkalommal úgy mentem vizsgázni, hogy az egészségügyi engedélyem (1 évre adták) pont lejárt, így be sem engedtek szállni az autóba. Pár nap alatt megújítottam ezt a vackot (meglátogattam a körzeti és dobott rá egy pecsétet, ennyi volt), de a következő vizsgaalkalom előtt a volt oktatóm romátörte a Golf I-est, amin tanultam vezetni. Így keresnem kellett egy új kocsit, de az ottani oktató csak akkor volt hajlandó engem vizsgára vinni, ha veszek tőle is 10 óra vezetést. Túlestem a 10 órán, majd jött a vizsga, amin mindösszesen annyi volt az izgalom, hogy a dízel Jetta-ba az oktató elég vacak (vizes) üzemanyagot töltött, így alapjáraton automatikusan lefulladt az autó. Ez lámpához lassítás közben elég sz.rul jött, hogy benyomom a kuplungot és közben a másik lábbal fékezek, a fordulatszámmérő leesik alapjáratra és az autó lefulladt. Pár perc bénázás után rájöttem, hogy rali stílusban egészen megoldható a szitu, jobb lábbal egyszerre kezeltem a fék és gázpedált (fékezés sarokkal és lábfejjel folyamatosan nyomtam egy picit a gázpedált, hogy le fulladjon le) :) Na én így vizsgáztam le anno :)
Utóbbi években sajnos (a pénzügyi válság miatti pénzhiány és a túltelített oktatói kínálat miatt) igencsak felhígult a szakma és ügyeskedésre kényszerít mindenkit. Jellemzően fillérekért hirdetnek minden jogsi szerzést, de szépen beépítenek "váratlan extra" költségeket a folyamat során. Ilyen
- a 60 perc helyett 40 perc,
- vagy néha megállunk és dumálok, közben sem megy az autó és fogy a benzin,
- extra órákat kell még venni, mert béna vagy ecsém
- csak harmadik vagy negyedik vizsgán tudsz átmenni, mert kell a vizsgáztatónak is a pénz. Vagy éppen kend meg az oktatót és a vizsgáztatót, hogy hamarabb átengedjenek.
- hja, újabb vizsga előtt még vezessünk plusz pár órát, hogy gyakoroljál, mert kell az még neked.
Na szóval, amikor meghúznak, nem biztos, hogy ténylegesen a te hibád volt. De ha olyan az oktatód hozzáállása, amilyennek írod, én akkor biztosan oktatót cserélnék, vezetnék még 5-10 órát mással (aki normálisabb) és azzal mennék vizsgázni.
