Boncmester#43515
Nekem reagáltál, tehát a magam nevében tudok beszélni.
Nem mondtam az swtor-ról, hogy fos (amúgy nem tudom, ezt hányszor kell még leírni, hogy mindenki megértse), hanem hogy szar az endgame része, a szintezése meg jó, és nincs benne rendes pvp.
A Warhammerben sem volt e-sport szintű PvP, mégis rohadt jól elvoltam vele 2-2,5 évig, szóval ilyet sem állítottam soha, hogy nekem csúcsszuper HC pvp content kell.
Azt sem mondtam, hogy a GW2 tökéletes (egyébként nem is szoktam róla itt beszélni, kb 1x említettem csak meg még pár hónapja a játékot, és mondtam róla, hogy na ott olyan pvp lesz előreláthatóan, amit ebből hiányolok), mert nem is hiszem, hogy egy játék lehetne tökéletes akár csak az én szemszögemből nézve is (vagy akkor sokféle módon lehetne az).
És én nem mondtam azt sem, hogy egy ember egyszerre csak egy játékkal játszhat, sosem vetemednék ilyesmire, hogy ezt leírjam. Te írtad le, hogy aki MMO-zik, az mindenképp elkölt havonta 4-5 ezer forintot játékra, mert azt nem tudja másra elkölteni. Na emiatt pont a te gondolkodásod fekete-fehér.
Tehát simán elhiszem, hogy lesz olyan ember, aki GW2, D3, stb mellett még fizet egy vagy több másik MMO-t is, te viszont azt állítod, hogy mindenki fizetni fog másik MMO-t, aki az említett játékokkal játszik, és "MMO fan", ez pedig egy oltári nagy faszság.