A Biblia és a keresztény vallás értelmezése, gyere be ha van kérdésed, és válaszolj a feltttekre, ha szeretnél.
  • ManoNegra
    #5146
    Vallási kultuszok?

    Ugyancsak valószínűsítik azt is a német kutatók, hogy a Homo erectusoknál már megjelentek olyan kultuszok, amelyek a vallásos hitre emlékeztetnek. Ha mindez igaznak bizonyulna, akkor jócskán át kéne írni az eddigi tankönyveket...

    Bilzingslebenben például olyan csontszilánkokat találtak egy rituális hely közelében, amelyek emberi koponyák erőszakos széttördelése következtében keletkeztek. Mindez elképzelhető, hogy az ősök vallásos kultuszát jelentette, hiszen az agyvelő megevése például sokáig gyakori volt, az ősök tiszteletben tartása végett, a modern emberek között is.

    Ugyancsak furcsa kultusz nyoma lehet egy, a szkeptikus által vágódeszkának nevezett tárgy, amely egy német kutató, Dietrich Mania szerint akár holdnaptár is lehetett. Az elefántcsontból készült tárgyon látható 21 bevágás ugyanis a Hold járásának megfelelő távolságokban van egymásból. A lelet egyébként 370 ezer éves, és szintén a németországi Bilzingslebenben került elő.