A Biblia és a keresztény vallás értelmezése, gyere be ha van kérdésed, és válaszolj a feltttekre, ha szeretnél.
  • Tsol
    #5055
    Így állok mostanság:


    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    Hit alatt olyan, erős bizalmat, ill. meggyőződést értünk valamivel kapcsolatban, melynek igazolására közvetlen bizonyíték nem áll rendelkezésünkre. Amikor hiszünk valamiben, olyankor annak ellenére tesszük magunkévá az adott véleményt, gondolatot, hogy nem vagyunk biztosak benne teljes mértékben, így egyes esetekben a bizalom is megfelelő kifejezés. A kereszténységben a hit a három isteni erény egyike. Ebben a formában a hit a kereszténység tanításainak feltétel nélküli elfogadása. A hitnek, ahogy ma is, a történelem során is fontos szerepe volt az emberiség történetében egyéni és közösségi szinten egyaránt.
    A hit belső aspektusai alatt azt értem, ahogy az egyén belsőleg, lelkileg megéli a hitet. Ezek megnyilvánulási formák tehát a külvilág számára nem tapasztalhatók közvetlenül, mivel ezek a hívő ember lelkivilágával, eseményekhez való hozzáállásával függenek össze. Az két fő belső aspektusnak tartom az értékrendet és a gondolkodásmódot. A keresztény példánál maradva, egy hívő ember értékrendjét erősen befolyásolja a hite, így az nagyban különbözhet egy nem hívő ember értékrendjétől. Úgy gondolom, hogy egy hívő ember, ha hitét komolyan gondolja, és van benne elég önátadás, akkor értékrendjében az isteni és a sarkalatos erényeket veszi alapul.