A Biblia és a keresztény vallás értelmezése, gyere be ha van kérdésed, és válaszolj a feltttekre, ha szeretnél.
-
boleron #5013 Szerintem hagyd ki a genetikát a vallásból, ha lehet. Nem is lehet genetikai azonosság, csak vannak gének, melyek bizonyos rasszokban megvannak, bizonyos rasszokban meg nincsenek meg. A zsidóság már az ókorban is kevert volt genetikailag, csupán a vallás alapján voltak zsidók. Már a 12 törzs is kevert volt genetikailag. A zsidók azonosságtudata csak és kizárólag a vallás. Ez alapján különböztették meg magukat minden más néptől. A zsidóságot te egységesen felruházod azonos jellemzőkkel, holott ez nem igaz. A zsidók között éppenséggel ugyanúgy vannak tehetségesek, gazdagok, szegények, fizikai és szellemi munkát végzők, kereskedelemmel és pénzüggyel foglalkozók, mint a gójok között. A középkor zsidóságának már nem sok köze volt genetikailag az ókori zsidósághoz, pusztán a vallásuk miatt voltak zsidók, és ez alapján mint zsidók el voltak tiltva olyan tevékenységektől, amitől a gójok nem. Így kényszerültek kereskedelemmel foglalkozni. Továbbá a zsidó vallásba betért korabeli állattenyésztők ugyanolyan helyzetben voltak. De kereskedtek nem-zsidók is, mint görögök, arabok....A távolsági kereskedelem volt az, ami az anyagi alapokat megteremtette nekik, hiszen mint vándor életmódot folytatók, a pénzt nem költötték el házra, földre és egyéb letelepedett életmódot folytató körülmények között élők szükségleteire. Így azt kölcsön adták, vagy befektették. Így a alakult ki a kapitalizmus. De ebben az itáliai városállamok vezettek, ott pedig gójok is foglalkoztak ilyen tevékenységgel bőven. Az első pénzváltókat, bankokat olasz gójok alapították. A kereskedelemmel való foglalkozás az európai polgárok számára megvetett tevékenység volt a velejáró életmód miatt. A Pénzszerzésnek ez a módja meg hozza magával a kapzsiságot, a fukarságot, pénzéhséget a zsidóban és nem-zsidóban is.
Igen, a zsidó vallás rasszista, rasszistává teszi a zsidó vallású embert, míg a keresztény vallás nem. Ezért szokták mondani, hogy a zsidó vallás kirekesztő, megkülönböztető, míg a keresztény vallás egyetemes.