A Biblia és a keresztény vallás értelmezése, gyere be ha van kérdésed, és válaszolj a feltttekre, ha szeretnél.
  • Nemzsidó
    #4910
    Miféle Árpádház? Mivel Árpád nem alapított nemzetséget, kénytelen az ember helyesbíteni: Turul nemzetségről, Turul házról (Atilla utódairól) tetszik beszélni ugye?
    Továbbá kérdéses a kazárokkal való szövetség is. A népcsoportok útjai ugyan keresztezték egymást, mert egyik sietve dél felől északra tartott üldöztetése révén, a másik pedig folyamatosan nyugatról keletre, majd vissza vándorolt ezredéveken keresztül. Ha valóban oda tartozott volna népünk, akkor vagy a zsidó vallást kellet volna magukra vennie eleink e csoportjának, vagy az ortodoxia lenne ma divatos errefelé. A bizánci kereszténység pedig megintcsak ezektől eltérő, mint amennyire a pápisták hitvilága eltér például Máni vallásától. S mégis ez utóbbi volt jellemző hazánkban, mely vallás inkább indiai eredetre utal, mintsem az eddig soroltakra. Ezt verte keresztbe István "nagyszerű" kényszervallása. Persze lehet mondani, hogy csak apró különbségek vannak katolikus és keresztény, keresztény és keresztény között, mégis szó szerint ölték/ölik egymást. Róma pedig nem keresztény. Az a hitrendszer, melyet ma egyetemes kereszténységnek mondanak vagyis a katolikus piac-vallás, egy jól felépített üzleti vállalkozás. S ehhez kellett csatlakoznia Istvánnak, s behódolnia. Róma ura soha nem volt magyar. De Bizánc azért később mégiscsak ide tartozott. S hiába lett türkből török, hiába lettek más hitűek a hódítások után, mégis őket nevezzük testvérnépnek, semmint a kazárokat, akiknek azóta nyomát sem lelni (genetikailag legalábbis).