-
#926
Fáradt vagyok emiatt csak bemásolok nehány dolgot.
Egyértelműen nem lehet bizonyítani, mert mégis azt hogy lehetne véghezvinni?
Az idődilatáció volt az a relativisztikus jelenség amelyre a legkorábban találtak kísérleti bizonyítékot. A µ-mezonok, vagy müonok olyan részecskék, amelyek mintegy 2 µs alatt spontán lebomlanak. A kísérleti tapasztalatok viszont azt mutatták, hogy a légkörbe beérkező kozmikus sugárzás által 10 km-nél nagyobb magasságban keltett müonok leérkeznek a Föld felszínére. Ez első látásra teljesen lehetetlennek tűnik, hiszen 2 µs alatt mégfénysebességgel mozogva is legfeljebb 600 m-t tehetnének meg. Hogyan tudnánk megmagyarázni ezt a jelenséget? A földi megfigyelő a következőképpen okoskodhat. A müon a saját belső „órája” szerint valóban csak 2 µs-ig él, azonban ez az óra a müon nagy – fénysebességhez közeli – sebessége miatt jelentősen lelassul, így a müon valóban leérhet a Föld felszínére. A kérdés ezután az, hogy a müon rendszerében tudjuk-e értelmezni ajelenséget? A müon természetesen saját sebességéről nem tud, így nem mondhatja azt, hogy órája lelassul. Ő a saját mérése szerint 2 µs-ig él, ugyanakkor azt észleli, hogy a Föld nagy sebességgel közeledik felé, aminek következtében a légkör Lorentz kontrakciót szenved, így vastagsága úgy lecsökken, hogy a 2 µs elegendő ahhoz, hogy áthatoljon rajta. A mai technika már közvetlenül is lehetőséget nyújt az idődilatáció ellenőrzésére. Amesterséges holdakon keringő atomórák járásában már közvetlenül is kimutatható a hasonló földi órákhoz képest a késés. Így pl. a globális helyzetmeghatározó rendszerben (GPS) a mesterséges holdakon keringő órák járását úgy állítják be, hogy a Földön nem, hanem csak pályájukra állítva járnak szinkronban a földi órákkal. Ha az idődilatációt nem vennék figyelembe, a GPS rendszer napi 2 km-t (!) tévedne