SaGa#16174
Tegnap láttam egy szép csatát. Jött az üzenet, hogy egy argon szektort hamarosan lerohan egy méretes khaak flotta. Elugrottam, hogy segítek. Szép sorban takarítom elfele a minden irányból támadó khaak egységeket, amikor megjelenik egy xenon flotta is. Nem túl nagy, de elég idegesítő, mert a xenonok mindig egy kupacban vonulgatnak oda-vissza, a khaakok meg szétszórva, csak a nagy clusterek okoznak némi nehézséget, ha nem sikerül első körben lerendezni a nagy részét és szét tudnak szóródni. utánna összehangoltan támadnak, a xenonok meg egyből így kezdik.
Megy a harakiri, amikor feltűnik, hogy pár "kék" hajó valami szabályos elrendezésben közlekedik a távolban. Rájuk fókuszolok, egy OTAS M6, meg 4 OTAS Elite. Gyönyörű XDelta formációban, komótosan mennek előre és darálják be a közeli ellenséges hajókat. Kíhúzódtam a szektor szélére és figyeltem mit csinálnak. Az alakzatot tartva megközelítettek egy-egy ellenséges egységet. M3-as vagy kisebb hajók ellen kivált 1 vagy két Eclipse a csapatból és elkapták az ellenfelet, majd visszaálltak az alakzatba. Nagyobb hajók vagy csoportok ellen az egész osztag, alakzatot tartva, össztüzet nyitott, amivel másodperc cek alatt semmivé változtatak bármit, aminek a közelébe klerületek.
Combat mod 2 plusz a hozzá ajánlott kiegek, mint az Open Combat System, MARS (az ellenséges hajóknak is engedélyezve) és és persze az XTM van fent, ami ebbe beleszólhat...