• Lysandus
    #282
    Tegnap kipróbáltam hardon a masszív terjeszkedést. Öt favágó, két bánya, három toolmaker, két clay pit, és három brickmaker. Villámgyorsan elfogyott az 50 ezres kezdőtőke. És így sem sikerült minden nyersanyagot megszerezni. Továbbá megint hadat üzentek.

    A hadüzenet után kértem a Queentől military aidet, adott. Egy small warshipet és egy exploration shipet, rajtuk három egységgel. Velük beálltam az ellen kikötőjéhez, szétlőttem amit tudtam. Ennek ellenére egy hajóval kitett pár katonát az egyik szigetemen. De még éppen időben felhúztam ott egy watchtowert, ami éppen elbánt a partra tett csapatokkal.

    A szigeténél szétlőttem pár hajóját, érdekes módon zsákmányoltam csapatokat is. Ugyanis az egyik hajója katonákat vitt, és amikor elsűllyedt a floating cargot össze lehetett szedni. Kiderült, hogy katonák voltak, és őket is fel lehet szedni. Egy idő után békét kért, amibe bele is egyeztem, mert csak a szerencsén múlott, hogy nem lett nagyobb bajom.

    Pénzügyileg viszont reménytelen helyzetben voltam. A csapatok és a terjeszkedéshez felhúzott épületek fenntartása több 100 aranyas deficitet termelt. Gondoltam megnézem, hogyan mehet csődbe az ember ebben a játékban, folytattam kíváncsiságból.

    Amit lehetett leállítottam (hatalmas készleteim voltak a raktárakban), sőt le is romboltam a leggyengébb katonákat (milícia) feloszlattam. De még így is háromszáz feletti deficitem volt. Ekkor jött a meglepetés: amikor már kétezres mínuszban voltam, akkor a királynő megdobott 6000 arannyal. Ez elég hamar elment. (Tombolt pl a pestis, de orvost sem tudtam felhúzni.) Aztán még adott néhányszor pár ezreket, meg bejött egy free traderes mission is. Felhúztam pár kalyibát is lakosoknak, azok is elkezdtek fejlődni (készleteim vannak dögivel). Amikor tegnap abbahagytam sikerült 100 alá szorítanom a deficitet, csak van vagy 1800 arany mínuszom. Kíváncsi vagyok innen fel lehet-e állni. Kiderül...