• Aspyrin
    #1629


    Gáspárék leszerződtek a Győzike-show folytatására. Már csak az a kérdés, hol veszik fel a műsort, hiszen amikor a család eladta salgótarjáni házát, Bea asszony szüleihez költöztek. Ők viszont ellenzik, hogy kamerák kereszttüzében éljék az életüket. Győzike édesapja is kijelentette: náluk sincs forgatás.

    Hosszas huzavona után tegnap délután az RTL Klub székházában Győzike és felesége beadta a derekát, és igent mondott a csatorna ajánlatára.

    - Érthető, hogy csak most sikerült megállapodnunk, hiszen a család elfáradt attól, hogy naponta jelen voltunk az életükben. El kellett telnie jó néhány hónapnak, amíg hiányozni kezdett számukra a stáb és a képernyő - mondta lapunknak Herman Péter producer.
    Még nem született döntés, hogy a show-t mikortól láthatják a nézők, de az biztos, hogy a napokban elkezdődik a műsor forgatása.

    - A család most Nógrádmegyeren lakik, Bea szüleinél, így a mi kameráink is odaköltöznek - tette hozzá a producer.
    Ez viszont problémát okozhat Gáspárék életében.

    - Az anyósomék egyelőre tiltakoznak, és az apám is kiakadt, amikor felvetettem, hogy hozzájuk költözünk. A salgótarjáni házunkat eladtuk, szinte földönfutók lettünk Beával. Fogalmam sincs, hogy hol veszik majd fel a műsort - mondta Győzi.

    - Nálunk nincs forgatás - jelentette ki szűkszavúan id. Gáspár Győző. Bea édesanyja már engedékenyebb volt.

    - Ha a fiam és a vejem boldogsága ezen múlik, talán hajlandó vagyok meggondolni magam - mondta Aranka néni.
    Győzike ugyan egészen az utolsó pillanatig azt mondta, nem szerződik az RTL Klubbal, mégis meggondolta magát.

    - Rengeteg levelet kaptam, amelyben követelték, hogy folytassam a műsort. Ha csak rajtam múlt volna, nem teszem, de mivel a nép így akarja, hát újra belevágok - kezdte Győzike, aki azt is kijelentette, nem a pénzért vállalta az újabb részeket.

    - Azt a több tízmillió forintot, amit a műsorért kapunk, beteg gyermekek megsegítésére szeretnénk felajánlani. Ha egy gyermekkel több gyógyul meg a földön, akkor már érdemes volt a show-t elvállalni - tette hozzá.


    Forrás: Színes Bulvár Lap