• Broafka
    #886
    A Hét Forma

    I. Forma
    Évezredekkel a Klónháborúk előtt, a fejlett ipari technológia felváltotta a fémből készült kardokat energia sugarú fénykardokra. Ebből az átmenetből született meg az I. Forma. A jedi mesterek az első formát az ősi vívási hagyományokból alkották meg, mialatt a penge-penge elleni harc alapelve ugyanaz maradt. A támadás, a védekezés, a támadott testfelület és a kiképzés alapjai már adottak voltak.

    II. Forma
    A végsőkig kifinomított fénykard-fénykard elleni párbaj stílusa kapta a II. Forma elnevezést, ami ezen kívül tartalmazta, a penge kezelésének lehető legmagasabb szintű elsajátítását is. A galaxis által legnagyobbaknak elismert párbajvívók kerültek ki ennek a vívásformának a mesterei közül.
    Manapság a II. Forma egy ősi technika, amit szinte egyetlen Jedi sem sajátít el az alapvetőtől szükségesebb szinten, mivel ritka az olyan eset, ahol egy Jedinek fénykarddal harcoló ellenféllel kellene megküzdenie. Még a galaxisban itt-ott felbukkanó Sithek ellenére is olyan kicsi a valószínűsége annak, hogy egy Jedinek fénykard párbajt kelljen vívnia, hogy ezért inkább egy taktikailag kihasználhatóbb stílusra összpontosítanak. A Sithek azonban, akik fénykard forgató Jedikkel való harcra készülnek, a II. Formát, egy erőteljes technikaként ismerik el.
    Dooku gróf a II. Forma mestere volt, míg Obi Wan a III. Formában harcolt a Sith ellen.

    III. Forma
    A harmadik vívóstílus, mintegy válaszként lett kifejlesztve, a galaxisban teret hódító lézerfegyverek elterjedésére. Amint ezek a fegyverek széleskörűen alkalmazásba kerültek a 'rosszfiúk' körében is, a Jediknek ki kellet találniuk egy egyedülálló vívási technikát önmaguk megvédelmezésére. A III. Forma tehát a lézersugarak kivédésének gyakorlatából alakult ki. Az évszázadok során ez az eredet az erősen kifinomult agresszivitásmentes Jedi filozófia kifejező eszközévé magasztosult. A III. Forma, maximálissá teszi a defenzív védekezést, jellemző stílusjegyeivel, a rövid és hatékony mozdulatsorozatokkal, amik minimális testfelületet hagynak szabadon, összehasonlítva ezt a többi, relatív nyílt Formával.
    Obi-Wan Kenobi a III. Formának kötelezte el magát, mestere Qui-Gon Jinn halála után (akinek egyébként kedvence, a IV. Forma volt) mert észrevette, hogy mestere védekezésmódja elégtelennek bizonyult Darth Maul Sith technikája ellen. A III. Forma igazi mestereit, legyőzhetetlennek tartják. Kenobi még öregkorára is félelmetes kardforgató maradt.