10571093361148553957.jpg
  • Danka88
    #6136
    nekem egyáltalán nem jött ez most be.. egy másik honlapra már irtam egy kissebb kritikát, akit érdekel beirom ide is.

    "Egyszeri végighallgatás után azt tudom mondani, amit már a promómixnél is éreztem, sőt már akkor amikor először megtudtam, hogy Hiányzó Láncszem alap lesz az egész album alatt, hogy ez elég gyenge. A Hiányzó Láncszem "Élő Zaj" c. remix albumot kb egyszer hallgattam végig. Pedig nagyon jó ötletnem tartottam, hogy élő zenés hip-hop remixeket csinálnak, a koncepció jó volt, a megvalósítás volt elég sovány. Fel sem ismerném, ha nem tudnám, hogy élő hangszerekkel dolgoztak, ilyeneket kb FL Studióban csinálok. De reméltem, hogy fejlödtek az első próbálkozás óta, és itt stílusosabb, karakteresebb zenék lesznek, de sajnos nemigazán jött ez be. Az első album, a "1st" közelébe nem ér szerintem. Mennyivel hangulatosabb volt Bobakrome, Saiid, Aza, Day, Mil, DJ Zomblaze, Sonnykraft stb... (ők ugrottak be most) alapokon.
    Linkelek pár hazai rap zenét, ahol az élő hangszer -számomra- sokat adott az élményhez:
    Anonim MC - Büdös Vagyok
    BeerSeeWalk - Stégre Teszlek
    Hősök - Ikon
    Sub Bass Monster - Köszönet
    Suhancos - Békét

    A szöveg sem ütött meg, egyáltalán. Ahhoz képest, hogy nemegyszer emlití, hogy szétvisz... Semmi újat nem adott.
    Szóval számomra elég halott, unalmas volt igy elsőre a lemez, de legalább nem voltak nagy elvárásaim. Majd a másik Antal lemez, az lesz szerintem nagy, az eddigiek alapján."