• BiroAndras
    #148
    "Az elfogulatlan kutatók.. Az itteni fórumozó fizikusok mindig tagadják, hogy ilyen nincs. Főleg Bíró András. Valami teljesen ideálisnak, emberi hibáktól teljesen mentesnek állítják be a kutatásokat."

    Ilyet sosem állítottam. Csak annyit mondtam, hogy a tudomány, mint intézmény eléggé jól képes kezelni ezt a problémát. Ami ebben az esetben is látszik, hiszen mégiscsak foglalkoznak a témával.

    "Pedig itt az élő példa, még az sem hiszi el és nem bízik benne, aki a kutatással meg volt bízva."

    Ezt csúnyán elnézted. Az idézet a megfelelő szövegkörnyezettel együtt így hangzik:

    "Ők arra a következtetésre jutottak, hogy még ha lehetséges lenne is megvalósítani ezt a szabályozást, az előnyök, melyekkel kiemelhetnének egy űrhajót a Föld gravitációs mezejéből nem érnék meg az erőfeszítéseket. Azonban több hasonló meghajtási elveken dolgozó tudós vitatja a fenti megállapítást. "Én ezt a megállapítást, még ha helytálló is, érdektelennek és teljesen mellékesnek tekintem" - mondta James Woodward, aki a NASA megbízásából dolgozott a gravitáció szabályozású meghajtáson."

    Tehát a srác épp hogy támogatja a kutatásokat.
    Közérthetően az idézetet :
    Egyik csapat : - Még ha lehetséges is az AG, nem ez a legjobb módja a közlekedésnek.
    Másik csapat : - Nem érdekel minket, hogy mire jó a cucc, csak meg akarjuk ismerni.