• DcsabaS
    #140
    Csernobillal kapcsolatban talán érdemes megemlíteni, hogy a szénerőművek miatt felszínre hozott, a felszíni anyagoknál radioaktívabb szén ún. sztochasztikus hatása miatt folyamatosan nagyságrendekkel több ember hal meg rákos megbetegedésekben, mint az atomerőművek és az eddig felrobbantott atombombák miatt. (A közlekedésben elpuffogtatott olaj és az elszívott cigaretták pedig újabb nagyságrendi ugrást jelentenek.)

    *******
    Adalék a fotonrakéta témához: A fotonrakéta nyilvánvalóan bődületesen erős fényforrást jelent, ráadásul meglehetősen párhuzamos kimenő fénynyaláb (nagyon kemény gamma sugárzás) formájában. Ugyanakkor ahogyan távolodik (egyre nagyobb sebességgel) a rakéta, egyre erősebben érvényesül a Doppler-effektus, amiért is a gamma sugárzás spektruma egyre inkább a nagyobb hullámhosszak felé tolódik. (Vöröseltolódás.)

    Na most, ha vannak a mienknél fejlettebb civilizációk az Univerzumban, azok már csinálhattak fotonrakétákat. Minthogy a fotonrakéta hátrafelé világít, oldalról, vagy elölről nem látnánk, de bezzeg, ha véletlenül pont egyenesen távolodik tőlünk, akkor bele kerülnénk a kimenő nyalábjába. Ekkor a következőket tapasztalhatnánk:
    1.) pontszerű fényforrás
    2.) de amúgy roppant fényes
    3.) nagy vöröseltolódással.

    És mit ád isten, tényleg tapasztalunk ilyen fényforrásokat - lásd kvazár-ok! A kvazárok létére persze vannak más magyarázó elméletek is, de történetesen egyik sincs bizonyítva, csak valamelyest támogatva.

    Általában azt feltételezik, hogy galaxis-keletkezések során lép fel az észlelt kolosszális energiakisugárzás, a vöröseltolódás petig az Univerzum egyetemes tágulásával függ össze (Hubble). Ám vannak esetek, amikor 2 nyilvánvalóan gravitációs kölcsönhatásban álló ilyen sugárforrás (kvazár) egyik tagjaának sokkal nagyobb a vöröseltolódása, mint a másiknak. Ez arra utalhat, hogy a vöröseltolódás legalább részben nem a Doppler-effektusból jön, hanem talán a sugárzó objektum nagyon erős gravitációjából. Az utóbbi feltevés azt jelenti, hogy a sugárzás valahol az eseményhorizonttól nem túlságosan kijjebb keletkezik. Értelemszerűen ezek a méretek a Földről nézve picik lennének, vagyis érthető lenne a sugárforrások pontszerű jellege.

    Más civilizációk fotonrakétáit onnan ismerhetnénk fel, hogy az elektron-pozitron, illetve proton-antiproton annihilációra jellemző gamma foton spektrumot kapjuk (Doppler-eltolódással), vagyis a kiinduló energiák 0.5 Mev, illetve 1 GeV körül lennének.