DcsabaS#104
A cikk témájáról:
Antigravitációs eszközök úgynevezett fejlesztése jelenleg ÁLTUDOMÁNYOSNAK tekintendő, hiszen nem ismeretes egyetlen egy olyan tudományos tény (kísérleti eredmény) sem, amely alátámasztaná a lehetőségét. Röviden: nincs tudományos alapja, hiába igyekeznek ezt a látszatot a témában utazók. (Az, hogy a jelenlegi ismereteink mellett nem tudjuk kizárni a lehetségességét, még ÉDESKEVÉS!)
*********
Amúgy nem is értem, hogy mi a fenét foglalkoznak egyesek az (alaptalan) antigravitációval, amikor az utóbbi években VÉGRE REÁLIS és TUDOMÁNYOSAN IS MEGALAPOZOTT lehetőség nyílott az ANTIANYAG hajtású FOTONRAKÉTÁK megvalósítására!
Kis magyarázat:
Hogy fotonrakéta elvben készíthető, az tudományosan réges-régen világos. A gondot az jelentette, hogy a működtetéséhez szükséges antianyagot (leginkább antihidrogént) vajon hogyan lehetne TÁROLNI. (Ti. az előállítása elvileg NEM probléma, az csak pénz és fejlesztés kérdése.) Nos, az utóbbi időben kiderült, hogy ez megoldható. Ha ugyanis az antihidrogént erősen lehűtjük (szilárdra), akkor csak viszonylag kevéssé párolog (ez eddig várható is volt), méghozzá úgy, hogy anyag és az antianyag között egy olyan elektromos tér alakul ki, amely megakadályozza a további párolgást. A folyamat analóg azzal, amikor a p- és az n-típusúan szennyezett félvezetőkben a pn átmenetnél kialakul egy kiürített tartomány. Aki tanult ilyesmit, az ott utánanézhet, a többieknek dióhéjban:
A fagyasztott antihidrogénnek természetesen főleg a pozitronjai (antielektronjai) hajlamosak a párolgásra/diffúzióra. Ennek során a pozitronok eljutnak az antianyagot körülvevő közönséges anyagból készült tartály anyagához, és az ott található elektronokkal egy idő után rekombinálódnak (fotonok kisugárzása közben annihilálódnak). A tartály anyagának elektronjai is részben eldiffundálhatnak az antihidrogénhez, és ezek is rekombinálódhatnak az ott található pozitronokkal. Természetesen ez a diffúzió lassú, minthogy az egész rendszer vákuumban és alacsony hőmérsékleten van.
Na most ez az elektron-pozitron annihiláció elektromosan negatív potenciálra tölti fel az antihidrogént a közönséges anyagból való tartályhoz képest (kialakul egy tértöltés), ezért egy idő után magától leáll a diffúzió (pontosabban dinamikus egyensúly áll be).
Bár természetesen kényes feladat kiegyensúlyozni az antianyag darab tömegét, és az is kényes kérdés, hogy mi történne, ha egy mikrometeorit beletrafálna az antianyag koncentrátumunkba (...), de mindezek már csak ügyesség kérdései. A lényeg az, hogy NEM igaz az, amitől korábban mindenki rettegett, hogy az anyag és az antianyag egymás mellett minden további nélkül felrobbanna.