• 3P
    #204
    Most már legalább láttam..

    A grafikára áll az amit mondtam, hogy Donnington sajnos ilyen szegényes (minden játékban), a Honda meg olyan amilyen. Szóval a grafika képességei szerintem kb az előző rész szintjén áll. Nekem bőven jó ez is, de az is igaz, hogy jó 1,5 év alatt (s mire kijön a 3. rész addigra közel 2 év) lehetett volna rajt fejleszteni.

    Irányíthatóság és fizika, szóval a lényeg: :)
    A demoban talán a játék egyik legalapabb autója van (gigantikus marketing hiba szvsz.), sima Civic. Kis teljesítmény front kerék hajtás, szóval kevés érződik, hogy mire képes (amolyan anyukás autó). Minden feauter-t bekapcsolva is csak nehezen jött ki az autó életszerű viselkedése. Az tetszik, hogy érezhető a G hatás, mármint meg lehet borítani az autót nagy sebességgel a kanyarban, s ez az előző részből teljesen hiányzott. A szegélykő végre szegélykőként viselkedik, azaz ráhajtva megdobja az autót, amely ettől elveszíti a tapadását.
    Végre melegszik a kerék, s ezzel változik a tapadás is. A mértékére nem lehet mit mondani, mert a 3 körös verseny ehhez túl kevés. Ugyan ez vonatkozik a motorra is.

    Összevetve jobb lett volna egy bivaly erős autó (pl DTM-es Mercedes), amivel a fizika képességei erősen kijöhettek volna, nem egy ilyen hikomattos bajnokság, ami csak arra jó, hogy a kezsők is belerázódjanak.

    Én nem félek, hogy elcseszték volna a játékot, bár grafikailag nem sokat (inkább semmit sem) fejlődött, de az előző rész hiányosságai kezdenek bejönni (törés, melegedő gumi és motor, g hatás ami a súlyponton magasság függvényében érződik is jelentősen). Szóval bizakodom, de ez a demo nem lesz fent nekem sem sokáig, mert egyszerűen nem élvezetes ilyen bajnokságban menni totális kihívás nélkül.... :-/
    Billentyűzetről minden nehezítést bekapcsolva is bő 1 kőr kellett, hogy élre kerüljek, mégpedig koccanások nélkül...
    anno a Toca 2 demo sokkal jobban megfogot, s azóta is nagy rajongója vagyok. Ez szerintem tökéletes példa arra, hogy miként kell bénán reklámozni egy játékot...