-
#100717
Jaj Istenem!
Minden tiszteletem a tiéd, hogy életben próbálod tartani a totyikot....de ez a mondat szíven ütött:
"A változatosság kedvéért synth-pop a 80s évek egyik legjobb férfi énekesével."
Limahlról született ez a megállapítás.
Nem nagyon szoktam beleszólni ebbe a topikba, főleg amióta szinte csak italo dolgok vannak mindenféle korból.
Akik ismernek tudják, hogy nálam a Kajagoogoo a TOP. Nem egyszer értekeztem/értekeztünk róla - talán itt is évekkel ezelőtt, de a New Wave topikban rendszeresen.
Limahl az egyik legjobb énekes a 80-as években....hmm. Kérdés, hány főt számlálnak a legjobbak, mert ha tízezret akkor nem szóltam. Limahlnak érdekes hangja van a stúdióban...élőben katasztrófa.
Ő saját magát öreg rókának titulálta - már a 80-as évek első harmadában a Kajagoogoo-ból való kiválása után - és mint ilyet nem félteni való legénynek. Tudni kell, hogy a 90-es évek óta nem adott ki lemezt és különféle elmebeteg dalok (pl. Lion King) eléneklésével kínozta a nagyérdemű fülét. Az utolsó fizikai hanghordozót a 2009-ben éppen az anyazenekarral adta ki "Death Defying Headlines - The Dance Remixes" címmel.
Giorgio Moroder nélkül nem biztos, hogy tovább tudott volna létezni a Kajagoogoo után, míg a többiek keresett zenészek lettek, főleg NICK BEGGS!!!!
Limahl ugyan énekelt Eurovíziós Dalfesztiválon is, talán 1979-ben, de igazi sikert először Nick Beggs találmányában a a Post-Art Nouveau-ban azaz a Kajagoogoo-ban tudott felmutatni. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Limahl kapcsolata nélkül lehet, hogy kicsit nehezebb lett volna lemezhez jutniuk. A kapcsolat nem más mint Nick Rhodes.
Én örülök, hogy Limahlt itt megemlítetted, de szerintem a kortársai (Marian Gold, Jimmy Sommerville, Simon LeBon, Mark Hollis, Robert Palmer, Morten Harket, Paul Young, Falco, Pete Burns és még sorolhatnám) messze előtte jártak/járnak most is, bár Falco és Robert Palmer már elhunyt egy ideje.....
Ide hajítok egy Art Nouveau dalt, ha minden igaz 1979-es:
Utoljára szerkesztette: Tyia, 2015.10.22. 23:36:28