előadók,zenék,klippek,minden ami country
-
#578
Hi!
Egy kis beszámoló (csak, hogy az érintettek irigykedjenek):
Western lovasverseny – linedance party
Immár sokadik alkalommal került sor linedance oktatásra western lovasversenyek után. Ez nem meglepő. Az augusztus 27.-i mégis rendhagyó, mérföldkő, talán igazi történelmi esemény volt.
Történelmi esemény volt abban az értelemben, hogy MAGYAR NEW-COUNTRY –T JÁTSZÓ ZENEKAR SAJÁT MAGA ÁLTAL AJÁNLOTT ZENESZÁMRA, EREDETI, A VILÁG MINDEN SARKÁBAN – CALGARY-TÓL OAKLAND-IG, LONDONTÓL KUALA-LUMPUR-IG – EGYSÉGES KOREOGRÁFIÁRA, MAGYARORSZÁGON EDDIG MÉG NEM OKTATOTT TÁNCRA TÖBB, MINT 40 LELKES COWBOY ÉS COWGIRL ÁLLT BE A SORBA ÉS ÉLVEZTE A TÁNC ÖRÖMÉT.
De, hogy ne vágjak az események közepébe és ne is kezdjem a tűz körül ugráló őseinknél. Azzal kezdeném, hogy a rendezőség un. „meglepetés” zenekart hívott az esti bulira. Számomra igazi meglepetést a zenekari pódiumhoz tolató kisbusz volánjánál ülő Orosz Attila hozott. Szája majd’ a füléig húzódott – mosolyogva -, mikor meglátott, mivel 4 éves külföldi tartózkodásom nem tette lehetővé, hogy ez idő alatt találkozzunk. Közeli ismeretségünk eredménye – részben - a zenekar mai nevének kiválasztása is. Nem kell mondanom, hogy csak szuperlatívuszokban tudok zenéjükről, lelkesedésükről, a közönséghez való közvetlen kapcsolatukról nyilatkozni.
Mivel számomra is meglepetés volt a zenekar, szokás szerint, vittem magammal „táncos” CD-met, azzal, hogy lesz, ami lesz, én táncot fogok oktatni. A zenekar részéről nemhogy ellenállás, de a legnagyobb biztatás volt irányomba. Miután megegyeztünk, hogy néhány szám után kezdem az oktatást, nem kis meglepetésemre a Nyugat-Európai linedance klubokból jól ismert new-country számok köszöntek vissza. Az első tánc a - szokásos - ALAPTÁNC, a „Freeze” volt, amit oktattam. (Ennek a táncnak az a jelentősége, hogy majd’ minden country számra táncolható és az első, melyre koreográfiát is írtak.). Miután újra a zenekar következett, s a táncosok pedig már önállóan is képesek voltak a táncot táncolni, a zenekar, – hogy meg is nevezzem őket – a MUSIC STATION NO.3, a kiváló country muzsikus- énekes, Billy Ray Cyrus közirmert Acky Breaky Heart c. zenéjét adták elő, melyre a közönség – biztatásomra - „őrületes” táncra perdült.
A történelmi esemény pedig a „These boots are made for walking” c. Nancy Sinatra szám kapcsán történt meg. A cowboyok és cowgirlök számára is merő meglepetés volt, hogy nem az általam hozott CD-re történt a TÁNCOKTATÁS, hanem IGAZI, ÉLŐ COUNTRY ZENÉRE. Jól látszik, hogy Attiláék nyugati linedance szalonokban otthon vannak. Mondhatnánk úgy is, hogy „vették a lapot” és nagyon jó, harmonikus zenész-táncoktató kapcsolat jött létre közöttünk. Szeretném, ha Attiláék minél több linedance-es rendezvényen részt tudnának venni.
Az oktatott táncok a fentieken kívül a Country Walking és Canadian Stomp volt. Az elsőt és az utóbbi kettőt korábbi western lovas találkozók alkalmával már megismerhettétek.
És ne feledjétek a szeptember 7.-i 19-órás linedance-es összejövetelt bejegyezni naptáratokba. Nagyon fontosnak tartom, hogy erre az időpontra minél többen jöjjetek el.
Üdv
OC