Bájital#228
Lelkem két kezemben tartom,
az Úrnak áldozatként az ég felé nyújtom,
hisz csak én öleltem, én vígasztaltam,
sebeit újra és újra gyógyítgattam.
Szavai szívemben ürességre leltek,
naponta Te mégis ebeknek vetetted,
véres cafatjait marcangolva szedtem,
öleltem magamhoz, s újra dédelgettem.
Itt lenn a porban térden állva kérlek,
Hisz tudod!...Már semmim nincsen !
Ó, Uram !...Hallgasd meg imám !
Fogadd el!...mit kezeimben nyújtok át !