Chelsea Fan Club
  • Japep
    #15767

    Guus Hiddink: - Amikor elvállaltam a munkát, a vezetőség megfogalmazott néhány célt, amit el kell érnem az együttessel. Azt mondták, ki kell harcolni a BL-részvételt, ez volt a legfontosabb cél, és az akkori körülmények között nem volt olyan egyértelmű, hogy sikerül megvalósítani. A feladat tehát adott, de szeretnénk az első háromban végezni, talán az első kettőben, de még van egy kis esély a bajnoki címre is. Minden más extra teljesítmény, közte az is, hogy a Juventus és a Liverpool kiverésével bejutottunk a BL elődöntőjébe, és hétvégén az FA-kupa döntőjébe is bejuthatunk - mondta Hiddink, aki amellett, hogy nem győzte segítőit dicsérni, azt is elárulta: nagyon szeret a Chelsea-nél tevékenykedni.

    - Imádok ebben a fantasztikus környezetben dolgozni, ezért elképzelhető, hogy hiányozni fog, ha már nem leszek itt. De ilyen az élet, mindenkinek megvannak a saját elkötelezettségei. Hogy mik voltak a legjobb élményeim? Azok még csak most jönnek, a java még hátravan. - fogalmazott a tréner.

    -----------------------
    Hát ha ezek most igazak, akkor annak nagyon örülhetünk...de akkor most megint mit gondoljunk???
    Remélem marad...Abra úgy is megmozgat majd minden követ, meg végül is az "ő kezében van" a szbornaja... :)
    GO BLUES!