Chelsea Fan Club
-
#14615
ELŐZETES: Chelsea - West Brom
Bevezető:
Chelsea: Kisebb hullámvölgyben a kékek vagy mondjuk azt, hogy csak követik a Liverpool sorozatát. Amilyen eredményt el érnek a vörösek a Chelsea lekopírozza azt, így a Pool előnye még mindig egy pont. A londoni csapat otthon eddig tizennégy pontot hullajtott el és utolsó öt hazai mérkőzéséből mindössze egyet tudott megnyerni. Biztosan nem lesz ott a mérkőzésen a kapitány John Terry, hiszen hétfő este az Everton elenn piros lapot kapott. Az FA három találkozóra tiltotta el Terry-t, így a védő kénytelen kihagyni vasárnap a Fulham elleni londoni derbit és a jövő évben esedékes Southend United elleni FA kupa összecsapást. Ricardo Carvalho már a csapattal edzett, de valószínűleg csak jövőre tér vissza, így az várhatóan az Alex Ivanovic páros lesz a védelem tengelyében. Scolari mester pihentetheti a góllövő lista éllovasát Nicolas Anelka-t és lehetőséget adhat Didier Drogba-nak, a vissza lendülésre.
West Brom: A vendégek az utolsó helyen tanyáznak, négy pontra a még benn maradást érő tizenhetedik helytől, azonban nem valószínű, hogy a Stamford Bridge-n is tudják folytatni a nagy felzárkózást. Azonban győzelemmel hangoltak a birminghamiek a Chelsea elleni találkozóra, hiszen vasárnap megverték otthon a Manchester City-t. Ezen a mérkőzésen megsérült a kapitány Jonathan Greening, de nagy valószínűséggel a Chelsea ellen már játszhat. A rekord összegért igazolt középpályás Borja Valero továbbra is influenzás, így kihagyja a pénteki találkozót. A másik középpályás Felipe Teixeira a City elleni mérkőzést megelőző bemelegítésen sérült meg és a WBA orvosai szerint pénteken sem áll majd edzője rendelkezésére.
Érdekességek:
Chelsea:
1. John Terry biztosan nem lép pályára pénteken, így csak Jose Bosingwa és Frank Lampard -ha bizalmat szavaz nekik Scolari- mondhatja majd el magáról, hogy csapata idei összes bajnokijának kezdőként vágott neki.
2. Ashley Cole századik alkalommal öltheti majd magára a Chelsea kék mezét.
3. Frank Lamaprd pályafutása négyszázadik mérkőzését vívhatja majd meg.
West Brom:
1. Scott Carson és Paul Robinson a WBA két azon játékosa kik csapatuk eddigi összes bajnoki mérkőzésének a kezdő csapatban vágott neki.
2. Luke Moor századik alkalommal lép majd pályára pályafutása során.
3. Ishmael Miller ötvenedik mérkőzését játszhatja majd a WBA csíkos mezében.
Keretek:
Chelsea: Cech, Cudicini, Hilario, Ferreira, Bosingwa, Belletti, Alex, Ivanovic, Bridge, A. Cole, J. Cole, Ballack, Deco, Lampard, Obi, Kalou, Stoch, Anelka, Drogba
West Brom: Carson, Kiely, Zuiverloon, Hoefkens, Olsson, Meite, Donk, Barnett, Robinson, Cech, Morrison, Greening, Koren, Do-Heon, Brunt, Dorrans, Valero, Moore, Bednar, Beattie
Örök mérleg:
A két csapat e mérkőzést megelőzően százhét alkalommal találkozott egymással. A Chelsea negyvenötöt, míg a West Brom tízzel kevesebbet harmincötöt tudott abszolválni, huszonhét döntetlen mellett. A két gárda legutóbbi randevújukon vendég siker született, hiszen a kékek 3-0-ra verték a vendéglátókat. Azon a mérkőzésen Anelka kétszer is betalált. A francia támadó mellett a portugál szélső védő Bosingwa is letette névjegyét egy bomba góllal.
---------------------------------------------------------------------
C’mon Chelsea!
Happy Blue Year!