Chelsea Fan Club
  • Krisz018
    #12089
    Az EB miatt háttérbe szorulnak az átigazolások, bár a háttérben minden valószínűség szerint továbbra is kemény csatározások folynak az egyes játékosokért.

    Pletykából persze nincs hiány, az eladottságérdekelt média ontja magából a jobbnál-jobb, érdekesebbnél érdekesebb "híreket". Már mindenkivel szóba hoztak mindenkit, ez alól a Chelsea sem kivétel. Miután napvilágot látott, hogy a csapat edzője a korábbi brazil, majd jelenleg még portugál válogatott edző Scolari lesz, már az összes fellelhető brazil és portugál játékost eladták nekünk. Mi azonban, ahogyan eddig sem, most sem kívánunk foglalkozni az alaptalan pletykákkal, mégha azok bizonyos százalékban be is jönnek íróiknak.

    Nézzük a tényeket, amiből viszont egyelőre nincs sok. Nem titok, vannak hiányposztok a csapatban, és minden bizonnyal lesznek távozók is. A legnagyobb kérdés egyelőre, hogy Scolari milyen játékrendszert kíván vezényelni a kékeknek az elkövetkezendő szezon során. Azt azért ki merem jelenteni, és ezzel talán nem mondok merészet, hogy a csapat hátsó alakzata rendben van. Értem ezalatt a kapusposztot (bár többek adtak már hangot annak, hogy Carlo helyére nem ártana egy fiatalabb cserekapus), s a védelmet, amely már az első és eleddig egyetlen igazolásunkkal is megerősödött. Talán a szűrő középpályás posztja sem lehet kérdés, lépjünk is tovább. Innen már azért akad kérdés bőven: a szélsőposzt (ahogyan azt már a januári átigazolási időszakban is írtam) hiányposzt, tehát itt lenne hely az új érkezők számára bőven. Sok "értesülés" kering a középpálya egyik motorja, szíve, Lampard távozása körül: sokak szerint igazol el tőlünk, s a legtöbben úgy látják, korábbi ezdőjét, Mourinhot követi az olasz Inter csapatához. És elérkeztünk az "élre", a csatárposzthoz, ahol akkora kérdőjel tátong, hogy... szóval jó nagy. Van ugye egy olyan támadósorunk jelenleg, hogy Drogba-Sevcsenko-Anelka-Pizarro. Azt viszont leírni is szörnyű, hogy ez a csatárnégyes csak papíron tűnik élet- és közveszélyesnek. Az egyetlen értékelhető teljesítményt Drogba nyújtotta tavaly is, pedig nem az ő éve volt. Az értékelhető fél-teljesítményt Sevának sikerült hozni, aki azért ha lehetőséget kapott, élt vele. De nem fiatal, s nem is lesz fiatalabb, s tavaly gyakorlatilag annyit hagyott ki, mint a fél szezonban sérült Ballack. A maradék kettő teljesítmény azonban értékelhetetlen kategória. Évek óta tartó ál-távozó listavezetőnk ugye Drogba, vele kapcsolatban röppent fel a legtöbb ilyen info, s többen már nem is bánnák távozását az idény végén mutatott produkciója miatt. Seva talán marad, ha igény tart rá Big Phil, de nála inkább valószínű a távozás, maradék két emberünk pedig kuka - legalábbis remélem. Csatárposztra jelentkezők is vannak bőven, már persze érkező oldalról, s a három leginkább áhított, legvalószínűbb játékos közül szerntem egyikkel sem járnánk rosszul: David Villa, Huntelaar, Podolski. Mindhárom támadó nagy valószínűséggel távozik jelen klubjától, a kérdés talán mindhárom esetben az, hogy maga a játékos mit preferál, s persze hogy ki tudja kifizetni a nem csekély összegű pénzt értük.

    És pár szót a végén a lehetséges távozókról: kezdjük a sort mindjárt Steve Sidwellel, akit gőzerővel csábítgat az Aston Villa gárdája, bár menedszere szerint Sidwell távozása előtt még mindenképp szót kíván váltani az új edzővel. A távozók listájára tehetető még szvsz Tal Ben Haim és Maluoda is, akik nem igazán találták meg számításukat a klubnál. Wright-Phillips esetében is nyilván Scolari és a taktika dönt, de talán ő sem húzza már sokáig a klubnál, és persze ott van Drogba, Anelka és Pizarro.