Hajrááá West Brom Gera Sok sikert!!
  • Csesza
    #679
    Gera Zoltán

    *

    Mint arról délután beszámoltunk, ma sajtótájékoztatón jelentették be, hogy Gera Zoltán elkötelezte magát - reklámemberként - az egyik üdítőital-gyártó céghez. A sajtótájékoztatón elhangzott érdekesebb kérdésekből és válaszokból idézünk néhányat...

    - Kitől tudta meg, hogy Angliában bekerült az év csapatába?
    - Az egyik barátom küldött egy sms-t, amelyben közölte a hírt. Biztos voltam benne, hogy csak szórakozik velem, így először el sem hittem, de aztán egyre többen hívtak telefonon, és gratuláltak. Ma már talán elhiszem, hogy a legjobbak közé kerültem, ugyanakkor még ma is elég hihetetlen ez számomra, sokan vannak jobbak nálam azon a posztan, ahol én játszom. Szóval óriási megtiszteltetés ez, hiszen egy viszonylag kiscsapatban játszom, ráadásul ez volt az első évem a Premier League-ben.
    - Ahhoz képest hamar felvette a ritmust. Nehéz volt átállni a brit stílusra?
    - Nem igazán, azt hittem, hogy hónapokig a csapat közelébe sem tudok majd kerülni. Aztán pár héttel a bajnokság kezdete után már játszottam, majd állandó kezdő lettem. Meglepett, hogy kevesebbet edzünk, mint Magyarországon, olyan nap pedig sohasem volt, hogy napi két gyakorlásunk lett volna.
    - Akkor mitől jobbak a kintiek a magyaroknál?
    - Itt minden profi, mindenki tudja, mi a feladata. És szerintem az is fontos, hogy senki sem hiszi azt, hogy máshoz is ért a munkáján kívül.
    - Önnek az a feladata, hogy játsszon, és ezt idén kiválóan tette. Ebből következik az, hogy több csapat is szeretné leigazolni. A West Bromwich állítólag felemelte a kivásárlási árát húsz millió fontra. Ön is hallott ezekről?
    - Persze, hozzám is eljutott, hogy a Liverpool, az Aston Villa, és a Tottenham is vinne. Erre én csak azt tudom mondani, egyik csapattal sem tárgyaltam, és tudtommal a klubomat sem keresték meg. Még két évig szerződésem van a birminghamiekkel, így hát annyit kérnek értem, amennyit nem szégyellnek. Aki persze megadja ezt az irgalmatlan összeget, az vihet. De erre szerintem minimális az esély. Én úgy készülök, hogy a következő bajnokságban is a West Bromwich Albionban fogok focizni.
    - Ön szerint mennyit ér ma Gera Zoltán?
    - Ezt nem én nekem kell megállapítanom. Tényleg nem tudom, mennyit érek. Az nem titok, hogy tavaly másfél millió fontért vett meg a WBA, nekik tehát ennyit értem.
    - A következő bajnokságban is a bennmaradás lesz a csapat célja?
    - Amint hallottam, öt új, nemzetközi szinten is ismert, elismert játékost akarnak venni a vezetők. Így nem a kiesés elkerülése lesz a célunk, hanem akár valamelyik nemzetközi kupát jelentő helyezés elérése. Tényleg nem tudom, hogy ebből mi valósul meg, remélem, minden.
    - Nyáron önnel együtt igazolták Kanut, aki nem sokat mutatott eddig a West Bromwichban...
    - Pedig zseniális futballistáról van szó, igazi világsztár. Szájtátva nézzük az edzéseken, olyan dolgokat csinál a labdával, hogy még én sem merném megpróbálni. Pedig próbáltam ellesni tőle valamit, utánozni egy-két trükkjét, de lehetetlen. Nagyon tisztelem, és nem csak a tudása, hanem a szerénysége miatt is felnézek rá. Egyébként, ha edzőtáborban vagyunk, akkor vele vagyok egy szobában, tehát jól ismerem, főleg hogy állandóan dalokat akar tanítani nekem. Mi több, kiadta, hogy jövőre nekem is kell magyar dalokat tanítanom neki.
    Kiss B. László