Neumann János, Nikola Tesla, Albert Einstein
-
#86
az "egy kvantumnyi fény" hullámtermészetű mindaddig, amíg - jelen esetben - a mérés pontjáig (a falig) nem ér. ott átmegy a 2 résen hullámként (alapesetben egyenlő valószínűséggel), és interferál. abban a pillanatban, hogy te méred, hogy melyik résen is megy át (vagyis egy detektort teszel az egyikre, letakarod, stb.) máris csak az egyiken fog áthaladni és részecske lesz. vagyis pontosan a mérés az, ami kikényszeríti a részecskealakot a hullámból, és a mérés pedig jelen esetben a réseken való áthaladás pillanatában történik, vagyis a részecskeforma onnantól "létezik". odáig csak egy valószínűségi eloszlásként közlekedik a fény, és egyenlő valószínűséggel mérhetjük bárhova a beesését. (a kilövés pillanatában, és egészen a falhoz érkezés előttig a hullámtermészet létezik, hiszen nem méred / nem használod a részecsketermészetet -> nyitva hagyod a valószínűségi teret)
ugyanígy a kettős rés után (ha meghagytuk hullámalakban) a fényérzékeny felszínen szintén kikényszerítjük a részecskealakot, hiszen elnyeljük egy fotopapíron/ccd-n, akármin - és ott már az interferáló hullám valószínűségei alapján esik valahova az 1-1 foton - vagyis ahol a folyamatos fotonözön (állandó lámpa) fényesebb csíkot hagy oda nagyobb valószínűséggel esik az egy részecske, ahol halványabb oda kisebb. - elvégzett kísérlet, hogy ugyanolyan beállításokkal független helyeken sokmilliószor elvégezték a kísérleteket 1-1 becsapódó elektromágneses részecskével (nem fotonnal, mert kár bonyolítani), és az 1-1 becsapódások nyomát egymásra rajzolva szépen kirajzolódott az interferenciaminta. ez az egyik legmeggyőzőbb bizonyítéka, hogy amíg nem kényszerítjük ki méréssel a részecskeállapotot, addig a hullámtermészet uralkodik.