dez#289
"Bizonyos körökben teljesen elfogadott, mégse nagyon látjuk eredményét."
Úgy vettem észre, a legtöbb ilyen "körben" inkább csak próbálnak hinni benne.
"A másik kérdés meg, hogy ha alapból megvan ez a képesség az emberben, akkor egyáltalán hogy alakult ki az a szokás, hogy nem hiszünk benne?
Szerintem csak akkor lehetséges "elfelejteni" egy képességet, ha az csak ritkán, bizonytalanul és gyengén működik, vagy nem is létezik."
Már többször elhangzott: az agyunknak két féltekéje van, az egyik a logikus, analítikus gondolkodás fő helye, a másik az intuitív, nem kis lépésekbő felépítő, hanem egyben megragadni képes gondolkodás helye. Az utóbbi 2-300 évben az első erős dominanciája volt a jellemző, ami nem tud olyan dolgokat elfogadni, amire nem tud logikus magyarázatot. Persze az sem jó, ha a másik oldal dominál túlzottan (az ilyen ember meg túlzottan is nyitott, mert túlzottan a háttérbe szorul a kritikai érzéke). Az egyensúly helyreállítása viszont nem egyszerű dolog.